798 hír találató "Bogdán Erik" felhasználótól.
2022. február. 12. 20:19
Szombaton debütált igazán a Kaposvár Aréna a kaposvári KKK és a zalaegerszegi ZTE KK NB I.-es kosárlabda-mérkőzéssel. Szoros meccsen kikapott a Kaposvár 6 ponttal, azonban nemcsak a KKK, hanem az új aréna is leszerepelt a mérkőzésen. Így, hogy több mint 1700 szurkolót kellett kiszolgálnia az új csarnoknak, megmutatkoztak azon kivitelezési és logisztikai hibái, melyeket utólag nem lehet majd, vagy legalábbis igencsak nehéz lesz orvosolni. A puding próbája az evés, mi kipróbáltuk, és nem volt túl jó íze.
2022. február. 12. 20:19
Még nincs egy hete, hogy Gelencsér Attila és Szita Károly nagy felhajtás közepette átadták az R67-es bekötőút egy részét, de már két baleset is történt az útszakaszon, egyikben egy férfi életét is vesztette. A teljes útszakaszból csak 26,4 kilométer van „kész”, ami az autósok szerint nincsen megfelelően kitáblázva sem pedig felfestve, illetve megállás nélkül munkálatok folynak az R67-es egészén, még a „részátadott” szakaszon is.
2022. február. 12. 20:19
Vasárnap tíz kilométer magas hamuoszlopot lövellt a Sivelucs vulkán a Kamcsatka-félszigeten. A hamu több száz kilométerre szóródott az Egyesült Államokat Oroszországtól elválasztó Bering-szoros felett
2022. február. 12. 20:19
Az elmúlt hétvége folyamán, október 4-6. között tizenkét esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél, akikkel szemben közigazgatási-, illetve büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt.
2022. február. 12. 20:19
Az idei önkormányzati választáson a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP a Kaposváriakért Egyesülettel közösen állított jelölteket, akiket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat, azaz elvileg nem oszlanak meg az ellenzéki voksok. Megnéztük, a tavalyi, országgyűlési választásokon leadott szavazatok alapján ez mire lehet elég az egyes választókörzetekben.
2022. február. 12. 20:19
Sokan tamáskodnak, hogy Kaposváron az önkormányzati választáson valós eséllyel indul az ellenzék a kormánypárti jelöltekkel szemben, hiszen utoljára 2002-ben nyert nem Fidesz-KDNP-s egyéni körzetet a városban a független – azóta elhunyt – Bank Tiborné személyében. Az azóta megtartott három voksoláson – 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben – minden körzetben a jelenlegi kormánypárt indulója diadalmaskodott, igaz, az ellenzéki pártok külön-külön jelöltekkel mérették meg magukat. Az idén viszont a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP a Kaposváriakért Egyesülettel közösen állított jelölteket, akiket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat, azaz elvileg nem oszlanak meg az ellenzéki voksok. Megnéztük, a tavalyi, országgyűlési választásokon leadott szavazatok alapján ez mire lehet elég az egyes választókörzetekben.
2022. február. 12. 20:19
Az idei önkormányzati választáson a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP a Kaposváriakért Egyesülettel közösen állított jelölteket, akiket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat, azaz elvileg nem oszlanak meg az ellenzéki voksok. Megnéztük, a tavalyi, országgyűlési választásokon leadott szavazatok alapján ez mire lehet elég az egyes választókörzetekben.
2022. február. 12. 20:19
A magyar társadalom minden tagját előbb, vagy utóbb érintő közös ügyeink, amelyről így októberben, az Idősek Világnapja kapcsán van helye írni.
2022. február. 12. 20:19
Az RTL Klub kedd esti híradójában láthatták a nézők egy videofelvételen, ahogy a pénteki OB I. férfi vízilabdameccsen a mérkőzést vezető bíró lába alatt beszakad a közel egy méter magas bírói járda. A bíró kis pihenő után folytatta a meccs levezetését, de a felvételen egyértelműen látszik, ahogy sántít. Mint kiderült, eltörte a bal bokáját az esésben.
2022. február. 12. 20:19
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felszólította az ellenzéki pártokat és civileket tömörítő Kaposváriakért Egyesületet, hogy távolítsák el Kaposvár belterületi szakaszán az országos közutak mellett elhelyezett plakátjaikat. Nagyon súlyos, többek között erkölcsi, szakmai és hitelességi kérdéseket vet föl, hogy míg a hivatalos felszólítás keltezése 2019. október 3., s az e-mail 3-án délelőtt 9 óra 46 perckor érkezett meg Horváth Ákos független polgármesterjelölt címére, a felszólításról már előző este 20 óra 46 perckor hírt adott a Szita által az adófizetők pénzén fenntartott Kaposvár Most.