Egy hét alatt két baleset az új részátadott bekötőúton

Bogdán Erik 2019-10-06 13:48:44.000000
Még nincs egy hete, hogy Gelencsér Attila és Szita Károly nagy felhajtás közepette átadták az R67-es bekötőút egy részét, de már két baleset is történt az útszakaszon, egyikben egy férfi életét is vesztette. A teljes útszakaszból csak 26,4 kilométer van „kész”, ami az autósok szerint nincsen megfelelően kitáblázva sem pedig felfestve, illetve megállás nélkül munkálatok folynak az R67-es egészén, még a „részátadott” szakaszon is.

Az első baleset október 4-én, hajnali 5 óra környékén történt, amikor egy kamion elgázolt egy szalagkorláttal elzárt területen gyalogló külföldi férfit. A Népszava információi szerint az elütött férfi egy lengyel építőmunkás volt, akinek ez volt az első napja az építkezésen. Az út túloldalára akart átmenni, mikor az autópályán elgázolta egy katonai konvoj kamionja. „Nem ismerte még a terepet”, mondták a Népszavának az útépítésen dolgozó munkások, akiknek munkaideje csak hajnali hat órától kezdődik, de hogy ne legyen csúszás, általában hajnali öt órakor már helyszínen vannak a munkagépek előkészítése végett.

Az átadott 26,4 kilométer csak papíron 2x2 sávos, ugyanis folyamatos terelések és 2x1-ből 2x2-es sávba történő átmenetek tarkítják az útszakaszt, amit minden nap munkások és munkagépek vesznek körül. Ugyanis ez még mindig egy építési terület, amin a részátadásnak köszönhetően megindult az autós forgalom. Az R67-esen amúgy nemcsak útépítő munkások dolgoznak, hanem Dél-Somogyból naponta 200 kilométert ingázó közmunkások is.

A nem megfelelő útjelzéseknek a napokban lett meg az első eredménye, mikor október 5-én, Somogyaszalónál egy személyautó lehajtott az új bekötőútról, és egy 5 méter mély szakadékba zuhant.

Fotó: Takács Richárd

A Kaposvár Most Facebook-oldalán a balesetek alatti kommentek sorra számolnak be az út hiányosságairól:

„Tegnap 10 percen belül 2 életveszélyes balesetet sikerült szerencsére megúszni, aminek az oka az volt, hogy az úton közlekedők abban a hitben autóztak, hogy az út 2x2 sávos, holott 1x1. Kényelmesen előztek, akárcsak az autópályán, miközben az átterelt forgalom közlekedett szembe. Sokkal nagyobb és figyelemfelhívóbb jelzések kellenek, hogy szinte sehol nem 2x2 még!! Mindenki nagyon figyeljen!!” , írta le élményeit az új útszakaszról egy kommentelő az elgázolt lengyel munkás esete kapcsán. 

„Nincs jelzés. Ma jártunk arra. Se fény se semmi. Csak terelés a 90 fokos lehajtóra. Fasza ötlet volt "Részátadni" de tényleg. Várhatott volna még. Nem beszélve a szűkös éles körforgalmakról. Szintén érdekes konstrukció”, olvashatjuk egy másik hozzászólásban a somogyaszalói eset kapcsán.

Fotó: Takács Richárd

A legtöbb komment a „részátadást” emeli ki, mint a problémák egyik fő forrását:

„Nem kell részenként átadni. Nem azt kifogásolják az emberek, hogy ideiglenes vonalon kell haladni, amíg készül az út, hanem ha valaminek ünnepélyes átadása van, akkor joggal gondolják azt, hogy az elkészült és teljes biztonsággal használható”, olvashatjuk a Most Facebook-olalának kommentszekciójában.

A részátadásnak azonban vannak pártolói is, többek között a Sonline főszerkesztője, Lengyel János, aki „(R)észátadás” című jegyzetében védi meg az útszakaszt, Gelencsér Attilát és Szita Károlyt. Az írásból az is kiderült, hogy az átadás nem Gelncsér ötlete volt, hanem Szita Károly szorgalmazta. 

Fotó: Takács Richárd

– Aki a leginkább ludas (lehet) ebben az ügyben, ő Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Ugyanis ő volt az, aki amellett, hogy az évtizedek óta húzódó projekt legfőbb szószólója, s Isten bocsássa meg, kijárója, a legutóbbi bejáráson arra kérte az építőket: ha olyan állapotba kerül a beruházás, hogy az már biztonságosan igénybe vehető, az út elkerüli a köztes településeket, s gyorsabban juthatunk el az M7-es autópályára, akkor azt a szakaszt, akár határidő előtt is, adják át. Szóval ez történt! – írja Lengyel, azt azonban hogy ez a beszélgetés ténylegesen megtörtént-e, azt csak maga Szita Károly tudhatja, meg ezek szerint Lengyel János. Az etikus újságírás lovagjaként fellépő főszerkesztő azonban konkrét bizonyítékot nem mutat írásában erre a párbeszédre, legyen annyi elég, hogy ő ezt mondta, ő pedig ezt hallotta…

Fotó: Takács Richárd

Azzal, hogy Szita Károly és Gelencsér Attila átadta, ezt a befejezetlen útszakaszt nemcsak az autósokat sodorta veszélybe, hanem az autópályán dolgozókat is. Tény, hogy mindkét esetben az emberi mulasztás okozta a tragédiát, azonban az útszakaszon a megszokottnál is nagyobb odafigyelésre van szüksége az autósoknak, különösen az éjszaki órákban. Azzal, hogy egy gyors politikai fogásként átadták ezt a félkész útszakaszt, emberéleteket sodortak veszélyben, aminek már egy héten belül lett halálos következménye.

FRISSÍTÉS: Mint kiderült nemcsak szombaton, hanem pénteken is történt egy hasonló eset, ahol egy autós belehajtott az árokba, ugyanazon az útszakaszon. Úgy tűnik nem tettek azóta se az útszakasz biztosításának érdekében. A szombati esetről szóló cikk alatt több kommentet is olvasni egy pénteki balesetről is: „Meg ha egy helyre gondolunk akkor péntek este is!!(kb. 1/2 9 körül) előttem ment le a töltésről én hívtam a segélyhívót…” – olvashatjuk a Kaposvár Most cikkének kommentjeiben

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: police.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.