Csütörtökön délelőtt ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő. Gulyás rögtön a járványügyi adatok ismertetésével kezdett, eddig közel hatmillió ember kapta meg az első oltását. Tegnap 8394 új fertőzöttet találtak és 132 beteg hunyt el. Gulyás szerint ez a hullám azért különböző az előzőektől, mert már van fegyverünk a vírus ellen, ez pedig az oltás. Az oltottak közül 100 emberből egy ember betegszik meg, ők is lényegesebben könnyebben esnek át a betegségen. Az oltások hatékonysága 6 hónap után kezd el csökkenni, 7-8 hónappal később pedig már radikálisan veszt az erejéből, Gulyás ezért azt javasolja, mindenki vegye fel a harmadik oltást - számolt be az ugytudjuk.hu.
A miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett, november 22-től oltási akcióhetet indítanak, ekkor regisztráció és időpont nélkül is meg lehet kapni a vakcinát. Gulyás szerint különösen fontos, hogy az idősek megkapják az emlékeztető adagot, de a fiatalokat is oltásra buzdítják. Az egészségügyi kapacitások rendelkezésre álnak, ellátási zavar és veszélyhelyzet nem áll fenn. Gulyás elmondta, hogy általánosan nem kívánják elrendelni a kötelező oltást, de a munkaváltatók számára megnyílt ez a lehetőség. Az egészségügyiek átoltottsága nagyon jó, de ott is növelnék a harmadik oltás felvételét.
A jelenlegi járványügyi adatok alapján egyelőre nem tudni, mikor tetőzik a negyedik hullám, egyes becslések alapján már ennek a hónapnak a végén, mások szerint csak december végén következik be a tetőzés. Egy esetleges ötödik hullám esetén már csak azok lesznek védettek, akik megkapták a harmadik vakcinát.
Foglalkozott a kormány a benzinárakkal is, ennek az ára is ugrásszerűen nőtt meg az elmúlt évben. Magyarországon továbbra is olcsóbb a benzinár, mint más tagállamoknál, jelenleg a hatodik helyen állunk ebben. Egyelőre csak Horvátország kötötte ki az árat, most Magyarország is hasonlóan döntött.
A kormány döntötése értelmében a benzin és dízel árát 480 forintnál húzzák meg, november 15-től.
Ennél olcsóbb lehet majd az üzemanyag, drágább viszont nem.
Gulyás szerint újból migránsválság van Európában, ami ellen legjobb módszer a kerítésépítés. Gulyás felemlegette, hogy amikor Magyarország megindította a kerítésépítést, akkor az Unióban sokan kifogásolták a döntést. A miniszter szerint bocsánatkérés illetné meg ezért Magyarországot, valamint EU-s forrásokból kellene finanszírozni a kerítésépítést.
Borítókép: Koszticsák Szilárd/MTI