Tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a megyei főügyészség azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki nevelt lánya molesztálásával, illetve élettársa és gyermekei bántalmazásával tartotta terrorban a családját.
A férfi 2018-ban kezdett el szexuálisan közeledni élettársa előző kapcsolatából születetett, 12 éves kislányához. Idővel egyre gátlástalanabbá és erőszakosabbá vált, míg végül 2020 nyarán bántalmazással, illetve életveszélyes fenyegetésekkel arra kényszerítette a kiskorú sértettet, hogy kielégítse őt. A vádlott ezután mintegy fél éven keresztül napi szinten kényszerítette szexuális cselekményre a megfélemlített sértetett, akit a történtek után rendszeresen meg is fenyegetett, hogy a történtekről ne merjen beszélni senkinek. A férfi a szexuális erőszakon kívül is terrorban tartotta a családját, nemcsak a kiskorú sértettet és élettársát, hanem élettársával közös kiskorú gyermekeit is rendszeresen bántalmazta, ráadásul a gyerekek rendre szemtanúi voltak, ahogy a vádlott édesanyjukkal, illetve testvéreikkel bánik. A történtek végül 2021 elején a gyermekvédelmi jelzőrendszeren keresztül jutottak a barcsi nyomozók tudtára, akik őrizetbe vették a vádlottat, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását is.
Az vádhatóság a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetésre és a tizennyolcadik évüket be nem töltött személyekkel összefüggő valamennyi foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint a szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt.