Karácsony elmondta, hogy a DK-nak más a vérmérséklete , mint a többi 5 ellenzéki pártnak, de ezeket a fenyegetőzéseket már megszokta, és soha nem lett belőlük semmi. Azt is elárulta, hogy egyszer a gyermekével is megfenyegették, hogy tudják hova jár iskolába, de arra nem tért ki, hogy kitől kapott ilyen fenyegetést.
Nem olyan típusú SMS-eket őriz, ami miatt az ember elmegy a rendőrségre, de mások nem szoktak ilyen eszközökkel élni, és nem is tartja helyesnek Karácsony ezeket a módszereket.
Pályafutását 2024 után is Budapest vezetőjeként akarja folytatni, bár nem zárja ki, hogy egyszer még lesz miniszterelnök-jelölt is. A mostani megméretést valójában nem is akarta, a tévévita közben döbbent rá, hogy teljesen másfele járnak a gondolatai. És elmondott Benyó Ritának sok mindent, amik segítenek megérteni az előválasztási folyamat alatt történteket.
A zsarolásról szóló rész 29:00 percnél kezdődik.
Borítókép: MTI/Máthé Zoltán