Nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal a hivatalnokkal és három társával szemben, akik azért, hogy a férfi alacsonyabb illetményét kompenzálják, megkárosították a központi és a hivatali költségvetést is.
A jogász végzettségű vádlott az egyik közös önkormányzati hivatalnál dolgozott vezetőként, azonban nem volt megelégedve a fizetésével. Miután közölték vele, hogy nincs törvényes lehetőségük a férfi bérének emelésére, a vádlott és három, szintén az önkormányzatnál dolgozó társa elhatározták, hogy „kompenzálják” alacsony bérüket.
A jogász vádlott megállapodott köztisztviselőként dolgozó társával, hogy a költségvetés által biztosított bérrendezési alapból kétszer több bérkiegészítést állapít meg neki, s az így kapott pénz felét a nő havonta visszaosztotta a férfinak. A vádlott társai segítségével 11 hónap alatt több, mint félmillió forintot kapott így.
A hivatalban dolgozott egy fiatalabb pénzügyes kolléga is, aki közben egyetemre is járt, s utazásaihoz a hivatal útiköltségtérítéssel járult hozzá. A vádlott azonban olyan, napi szinten megtett utak után járó költségtérítést is utalványozott, amit az egyetemista valójában nem teljesített, mivel lakhatása megoldott volt a képzés helyén. A kolléga a valótlan elszámolások alapján kifizetett összeget a vádlottnak adta át. A férfi ezzel a módszerrel 300 ezer forintot meghaladó összeget sikkasztott el a közös hivatal költségvetéséből. A bűncselekmények elkövetésében részt vett egy idősebb pénzügyi dolgozó is, aki tanácsokkal segítette társait, ezért neki bűnsegédként kell felelnie.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a négy vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.