A szerda esti, országosan is kiemelkedő nézettséget hozott televíziós vita láthatóan adott még egy löketet az ellenzéki előválasztás második fordulójának, hiszen 95 708-an járultak a szavazósátrakhoz, illetve voksoltak az interneten Dobrev Klárára, a DK, illetve Márki-Zay Péterre, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjeire. Vagyis nem sok híja volt, hogy megdőljön a keddi részvételi rekord, ehhez csak 1072 szavazat hiányzott. A sátraknál 75 475-en, online 20 233-an voksoltak, a második fordulóban így már 441 589-en adták le szavazatukat valamelyik jelöltre. Közülük több, mint 127 ezren olyanok, akik az első körben nem szavaztak, így az előválasztás két fordulójában eddig összesen 760 ezren vettek részt.
Az előválasztás szombat este ér véget, a somogyi 1-es, vagyis kaposvári körzetben a megyeszékhelyen holnap délután 6 óráig lehet szavazni. A választókerületben eddig csak Kaposváron lehetett voksolni, azonban Kaposmérőben ma, azaz pénteken, Nagyberkiben pedig holnap, azaz szombaton délután 3 és 5 óra között nyitva lesznek a szavazósátrak.
A voksokat szombaton éjjel szállítják Budapestre, az Országos Előválasztási Bizottság szerint vasárnap késő éjjelre születhet végeredmény.