Mint írták, országos elnökségük mai rendkívüli ülésén értékelte az előválasztás második fordulójának eseményeit, a miniszterelnök-jelöltek által képviselt programot és a kormány- és korszakváltás esélyeit. Mindezek alapján úgy döntöttek, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontjukat megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra - számol be a Magyar Hang.
Az elmúlt napokban külön úton, de mindkét miniszterelnök-jelölt azzal a kéréssel fordult a Magyar Szocialista Párt vezetéséhez, hogy tegye egyértelművé az álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról. Ezt most megtették.
Ugyanakkor leszögezték: az előválasztást követően a megválasztott miniszterelnök-jelöltet, bárki is legyen, az MSZP minden erejével támogatni fogja a 2022. évi országgyűlési választáson. Nincs ugyanis más út, mint a kormányváltás: csak így érhető el, hogy Magyarország egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld ország legyen! (...) Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást – írták.