Bár az idő nem feltétlenül tökéletes a szavazásra (igazából semmire sem alkalmas), a standokat felállították, így akár már ma leszavazhat a két talpon maradt miniszterelnök-jelöltre, Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre.
Persze kapkodni sem kell, hiszen egy hetünk van arra, hogy döntsünk a két jelölt közül: október 16., szombat 20 óráig adhatjuk le a voksunkat valamelyik standnál vagy online.
Ahogyan többször is írtunk, Karácsony Gergely visszalépésével kétszereplőssé vált a játék, így a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben Márki-Zay Péter és Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje mérkőzik meg egymással.
A tét nem kicsi, hiszen a győztes lehet Orbán Viktor legesélyesebb kihívója.
Az ország 475 településén található szavazópont.
A szavazási folyamat az első fordulóhoz hasonlóan értéknyilatkozattal indul, ennek kitöltését követően a szavazóbiztosok rögzítik a választó adatait, beolvassák a lakcímkártyát, majd hitelesítik a szavazólapot, mielőtt azt átadnák a választónak.
A szavazópontok egy része ismét úgynevezett fix sátor, melyek a teljes szavazási időszakban ugyanott és ugyanolyan nyitvatartásban fogadják a választópolgárokat. Ezek mellett működnek majd a mozgó sátrak is.
Kilenc órakor indul az online szavazás is. Ismét az elovalasztas.hu oldalon lehet online szavazni. Aki az első fordulóban már szavazott, annak nem szükséges ismételten megadnia az adatait, azonban a videós azonosítást újfent el kell végeznie. A videós azonosításra nyitva álló időszak mindennap 9.00-21.00 óra. Az online szavazáshoz szintén szükség van érvényes fényképes igazolványra és lakcímigazolványra.
A szavazatokat október 17-én, vasárnap fogják megszámolni. A számolás egy, központi helyszínen lesz.
Somogyban itt tud szavazni személyesen:
SOMOGY 01
– Kaposmérő, Hunyadi utca 13 önk. Melletti tér | 2021.10.15. | 15:00-17:00
– Kaposvár, Európa Park park sétáló utca | 2021.10.10-16. | 08:00-18:00
– Nagyberki, Újváros utca 1 önk. Melletti tér | 2021.10.16. | 15:00-17:00
SOMOGY 02
– Barcs, Köztársaság utca 1 Jobbik iroda előtt | 2021.10.10-16. | 09:00-18:00
– Csurgó, Széchenyi tér 1 Művelődési központ előtt | 2021.10.15. | 8:00-14:00
– Kadarkút, Árpád utca 3 Sátor | 2021.10.15. | 8:00-14:00
– Nagyatád, Piac tér MSZP iroda előtt | 2021.10.10-16. | 09:00-18:00
– Segesd, Teleki utca 1 Sátor | | -
SOMOGY 03
– Balatonboglár, Vörösmarthy Mihály tér 4. | 2021.10.16. | 10:00-17:00
– Balatonlelle, Kossuth Lajos utca 2. | 2021.10.15. | 10:00-17:00
– Fonyód, piac tér | 2021.10.13. | 8:00-14:00
– Fonyód, piac tér | 2021.10.16. | 8:00-14:00
– Lengyeltóti, Rákóczi Ferenc út 1. | 2021.10.14. | 13:00-17:00
– Marcali, Orgona utca 2. Civil Szerv. Háza | 2021.10.10-16. | 09:00-17:00
– Nagybajom, Fő utca 40. | 2021.10.11. | 13:00-17:00
– Somogyvár, Kossuth Lajos utca 1 | 2021.10.12. | 13:00-17:00
SOMOGY 04
– Balatonföldvár, Budapesti út 1 Tesco parkoló | 2021.10.16 | 10:00-14:00
– Balatonszárszó, Szóládi út 18 Művelődési ház | 2021.10.14 | 13:00-17:00
– Igal, Templom tér | 2021.10.12 | 13:00-18:00
– Siófok, Zsilip sor 1 MSZP iroda | 2021.10.10-16 | 10:00-18:00
– Tab, Fő tér Templom tér | 2021.10.13 | 10:00-18:00
– Taszár, Lakótelep utca 8 Művelődési központ mellett | 2021.10.15 | 10:00-18:00