Véget ért Somogyban az előválasztás, bár hivatalos végeredményt két körzetből még nem kaptunk: az 1-es, vagyis kaposvári, illetve a 4-es, azaz siófoki került eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, de a nem hivatalosan értesültünk a győztesekről.
Kaposváron Varga István (DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok) nyerte az ellenzéki előválasztást, összesen 2844 szavazatot kapott. A második helyen Horváth Ákos (Jobbik, LMP, ÚVNP, ÚK, MMM) végzett 1580 vokssal , míg messze leszakadva Bereczki Dávid (Momentum) zárt a harmadik helyen 510 szavazattal. Az online szavazatok nem változtattak érdemben az arányokon, az interneten Varga Istvánra 340-en, Horváth Ákosra 332-en, Bereczki Dávidra 166-an szavaztak.
A somogyi 2-es, barcsi körzetben Ander Balázs (Jobbik, LMP, Momentum, MMM) fölényesen, a voksok 77,5 százalékát begyűjtve győzött Remes Gábor (DK, MSZP, Párbeszéd) ellen. Ebben a választókerületben – az országostól eltérően – Jakab Péter (Jobbik) nyerte a miniszterelnök-jelöltek versenyét Dobrev Klára előtt.
A somogyi 3-as, marcali körzetben a jobbikos Steinmetz Ádám kihívó nélkül nyert, a 4-esben, azaz Siófokon pedig párttársa, Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, ÚVNP, MMM) győzött a DK-s Kovács Miklós ellen.