Mint ismert, Pintér Attilát még június elején jelentette be Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, hogy indul az előválasztáson, majd másfél hét múlva jött a hidegzuhany: Pintért visszaléptetik a DK-s jelölt, Varga István javára. A szocialista szimpatizánsok értetlenül álltak a visszaléptetés előtt, hiszen az akkori közvélemény-kutatások mind azt bizonyították, Pintér Attila jóval esélyesebb az előválasztás megnyerésére.
Pintér egy levelet is közzétett a Facebookon, melyben kifogásolta a visszaléptetését, hiszen az előválasztás lényege az lett volna, hogy mindenki megmérettesse magát. Az MSZP szimpatizánsok jelentős rész azóta sem tudta megbocsátani a visszaléptetést, sokan továbbra is csalódottak és dühösek emiatt. A kedélyeket az sem csillapította, hogy a kaposvári közgyűlésből visszahívták hirtelen a DK-s Molnár Pétert, és a helyére Pintér Attila ülhet be. Erről a Kaposvári Helyi Választási Bizottság csütörtökön délután határozott is. Feltehetően a DK így próbálta kiengesztelni Pintért és így próbálta rábírni, hogy álljon ki Varga István mellett.
Ez a támogatás egy-két utcai megjelenésben, és néhány Facebook posztban ki is merült, ugyanakkor az MSZP szavazók továbbra is nehezményezik az esélyes jelöltjük visszaléptetését.
Több helyi MSZP-s aktivista is megerősítette, az MSZP szimpatizánsok nem tudják megbocsátani a DK-nak, hogy 2018 után, ahol szintén Pintér Attilát léptették vissza a DK-s László Imre javára, ismét egy DK-s miatt szorítják háttérbe Pintért.