Horváth Ákos Ervin (b) és Varga István (j)
Mint ismeretes, az ellenzéki összefogás megállapodott, a jövő tavaszi, parlamenti választásokon a kormánypárti indulóval egyetlen, összellenzéki jelölt áll majd szemben minden választókerületben: aki az előválasztáson a legtöbb szavazatot kapja. Kaposváron, vagyis a somogyi 1. körzetben hárman jelöltették magukat: Bereczki Dávidot a Momentum, Varga Istvánt a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok, míg Horváth Ákost a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Új Világ Néppárt és az Új Kezdet támogatja. Eredendően az MSZP-s Pintér Attila is csatasorba állt volna, ám júniusban, néhány nappal azután, hogy pártja bejelentette indulását, a szocialisták visszaléptették Varga István javára.
A jelölteknek augusztus 23-tól két hét állt rendelkezésre, hogy összegyűjtsék a négyszáz ajánlást, s ezzel valóban érvényes jelöltté váljanak. Információink szerint a megadott határidőig – szeptember 6-ig – Varga István 900, Horváth Ákos 806, míg Bereczki Dávid 449 ajánlást adott le a helyi előválasztási bizottsághoz. Hogy ebből mennyi az érvényes, nem tudni, ugyanis a HEVB nem minden ajánlást ellenőrzött, hanem csak véletlenszerűen vizsgálta, nem történt-e visszaélés.
- Az ajánlások ellenőrzése a kiadott módszertan szerint történt - tájékoztatta a KPSVR-t a HEVB Párbeszéd által delegált tagja, Pintér Lóránd. - A beérkezett ajánlóívek átvételét és formai ellenőrzését követően kezdődött meg az ajánlóívek tartalmi ellenőrzése. Fontos kihangsúlyozni, hogy az előválasztás során ez az ellenőrzés nem a parlamenti és önkormányzati választásokon megszokott ellenőrzési módszerrel, azaz az ajánlásnak a központi állami adatbázissal történő egybevetéssel történt, erre jelen esetben nincs és nem volt mód. Az ajánlások hitelesítése telefonos megkérdezés alapján zajlott, ezért volt szükséges és nélkülözhetetlen meglévő adat a telefonszám. Az ajánlóíveken egy-egy ajánlást véletlenszerűen választott ki a minden esetben két-két ellenőr, akiket a HEVB delegált, majd ezt a telefonszámot felhívta és megkérdezte az ajánlót, hogy ő szabályszerű ajánlása olvasható-e az íven? Ha igen, akkor egy jegyzőkönyvi igen, így ment ez tovább összesen 20 igenig. Eltérés esetén, ha például nem vette fel a telefont, mert rossz volt a szám, nem nála volt a telefon, nem emlékezett, tovább léptek az ellenőrök, és újabb számot hívtak. A 20 „igen, én ajánlottam a jelöltet” választ követően az előírás szerint a jelölt ajánlásait érvényesnek minősítette a HEVB.
Pintér Lóránd megjegyezte, ezek alapján azonban nem lehet megmondani, melyik jelölt, hány hiteles ajánlást gyűjtött össze, csak azt, a formai ellenőrzésnek hány felelt meg.
Az eredményeket a HEVB elküldte hitelesítésre az országos előválasztási bizottságnak, ha az OEVB is mindent rendben talál – ami szinte borítékolható –, akkor Kaposváron három jelöltre lehet szavazni jövő szombattól.