Már szabadulása napján lopni indult a korábban többszörösen büntetett férfi.
A kaposvári bíróság 75 nap elzárásra ítélet egy többszörös visszaeső, 53 éves tolvajt, aki legutóbb úgy bukott le, hogy lopni indulva fennakadt a kerítésen, ahonnét a rendőrök szedték le.
A többszörösen büntetett előéletű férfi, akit hasonló jellegű bűncselekmények miatt az elmúlt három évben két alkalommal is felelősségre vontak júliusban szabadult legutóbbi büntetéséből. Még aznap megivott két liter bort, s úgy döntött hagymát lop egy kaposvári családi ház kertjéből. Pechjére azonban mászás közben fennakadt a kerítésen, ám nem sokáig kellett ott lógnia, mert megérkezett a segítség két járőr képében. A rendőrök előbb kiszabadították a peches tolvajt, akit aztán be is vittek a kapitányságra. A kaposvári ügyészség lopás miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, akit 75 nap elzárásra ítéltek.
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.