Kanász-Nagy elmondta, hogy mindenhol az országban megfigyelhető az, hogy a tavainkat beépítik, különböző vállalkozókat támogatnak, de valójában ez egy rombolás. Ez rendkivül igazságtalan gazdaságpolitikai szempontból is, hiszen, olyan nagy vállalkozásoknak jut ez a forrás, akik saját erejükből is boldogulhatnának és ezeket a forrásokat inkább például a Somogy megyei vállalkozásoknak kellene biztosítani. Társadalmi szempontból is egy rendkivül igazságtalan folyamat ez, hiszen a luxus hoteleket, luxus apartmanokat csak a jómódúak tudják megfizetni.
Az LMP-Magyarország Zöld Pártja , azt szeretné elérni, hogy a nyaralás, akár a Balatonnál akár a többi hazai tónál elérhető legyen a magyar családok számára.
Szendefy Mária elmondta, hogy a Deseda kiváló lehetőséga kaposváriak számára a kikapcsolódáshoz: biciklizéshez, túrázáshoz és a nyári hőségben fürdésre is nagyon alkalmas lehetne, de sajnos évek óta fennálló probléma, hogy a vízbe túl sok szerves anyag kerül és az alga virágzik a vízfelszínen. Fürdésre, akármit is mond a hatóság nem igazán alkalmas. Erre a problémára volt az önkormányzatnak javaslata, egy viszonylag jó rendelete, amelyben korlátozták volna a tóhoz egyébként nagyon közeli szántóföldek művelését és az etetéses horgászatot is. Ezt a rendeletet azonban nem tartják be és nem tartatják be, mert a helyzet semmit nem javult. Pár hete jelentette be Szita Károly, hogy a város további 2 milliárd forintért tervez fejlesztést a Deseda körül, többek között az évek óta bezárt kempinget is újranyitnák. Szendefy szerint, amíg a vízminőség kérdés nincs megoldva, addig nincs értelme újranyitni a kempinget, ami további terhelést jelentene, az is fontos lenne, hogy az újranyitás kapcsán helyi vállalkozások kapjanak lehetőséget és ne egy Mészáros féle céghez kerüljön az ebből származó profit.
Az LMP-Magyarország Zöld Pártja, követeli a közpénzek átlátható elköltését valamit a lakosság bevonását a döntési folyamatba, lakossági fórumok tartását és egyéb érdemi társadalmi egyeztetést a tó jövőjéről.