Súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás és jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 50 éves kaposvári férfi ellen, aki hosszú időn keresztül kitalált történetekkel kért pénzt nőismerősétől, majd később meg is zsarolta.
A vádlott 2012-ben ismerkedett meg a sértettel egy üzleti vállalkozás során, akivel bizalmi viszonyt alakított ki. A férfi rövidesen elvesztette az üzletbe fektetett pénzét, ezért új céget hozott létre, amelynek alapításához 1,5 millió forintot kért a sértettől azzal, hogy ő „csendestárs” lesz. Néhány hónap múlva aztán megkereste a nőt, és azt hazudta neki, hogy a cégük egy olyan külföldivel íratott pályázatot, aki közben bűncselekményt követett el, ezért fejenként 10 millió forintot kell fizetniük. A nő nem gyanakodott, bízott a vádlottban, és megtakarításaiból, valamint banki kölcsönökből 7,5 millió forint készpénzt adott át neki. A férfi felajánlotta, hogy a maradék részt megelőlegezi, amit az asszony úgy törleszthet, hogy lakást bérel neki Kaposváron. A nő belement az ajánlatba, s 2015 és 2019 között végig fizette a férfi albérletét. Akinek azonban nem volt elég a kicsalt több millió forint: a kitalált történetet tovább fűzte, 2018-ban azzal az indokkal zsarolt ki újabb összegeket a nőtől, hogy a pályázatírót kiengedték a börtönből és új életet akar kezdeni, ezért kell a sértettnek is további 10 millió forintot fizetnie, mert ha nem, a behajtók bántani fogják családját. A megfélemlített nő elhitte a csalárd férfi állításait, újabb és újabb pénzösszegeket adott át részére, amíg 2019 nyarán rá nem döbbent, bizony becsapták. Ekkorra azonban a vádlott közel 26 és fél millió forinttal verte át.
Az ügyészség – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – 6 év börtönt indítványozott a férfival szemben.