A büntetett előéletű vádlott 2021 áprilisában összeveszett szállásadójával, aki nem engedte be, ezért miután durván berúgott, az esti órákban Marcali belvárosában gyalogolt céltalanul, végül az autóbusz állomáson leült egy padra nézelődni. Aztán pedig úgy döntött, mivel még életében nem vezetett buszt, ideje lenne kipróbálni, milyen érzés lehet. Odament tehát az egyik parkoló járműhöz, kinyitotta a hátsó ajtaját, majd a buszban hagyott indítókulccsal elindította és tolatni kezdett. Ekkor azonban a jármű mögé érkezett egy másik autóbusz, ezért a vádlott visszaállt a busz eredeti helyére és leszállt róla. Ám az érzés befészkelte magát az agyába, így kis idő múlva egy másik parkoló autóbusz hátsó ajtaját nyitotta ki, gyújtást adott, de egy sofőr megzavarta, így gyorsan elhagyta a helyszínt.
Az ügyészség jármű önkényes elvétele kísérlete és ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé. Az ítélet 60 nap elzárás lett, a döntés ellen az ügyészég fellebbezést jelentett be az elzárás tartamának felemelése és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása végett.