A táskáját akarta megszerezni az asszonynak, de csak a mobilját sikerült elvennie.
Szerdán kora este az egyik kaposvári temetőben rabolt ki az akkor még ismeretlen tettes egy 67 éves nőt – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A támadó rángatni kezdte áldozata táskáját, melyet a nő nem engedett el. A dulakodás közben a táska kinyílt, a férfi kirántotta a hölgy mobiltelefonját, majd elszaladt vele.
A rendőrök az áldozat személyleírása és a helyszínen végzett adatgyűjtés segítségével egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a tetthely közelében elfogtak, és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. Ruházatának átvizsgálása során az áldozat mobiltelefonját is megtalálták.
A nyomozók a 40 éves kaposvári lakost rablás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd T. Imrét őrizetbe vették.
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.