Gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés miatt emelt vádat a siófoki ügyészség azzal a férfival szemben, aki ellenszolgáltatásért létesített szexuális kapcsolatot egy 13 éves lánnyal.
A hasonló bűncselekmények elkövetése miatt büntetett előéletű, 52 éves férfi tavaly nyáron több kiskorúval is megismerkedett, akiket ezt követően a siófoki lakásában gyakran vendégül látott. Az egyik alkalommal a vádlott felajánlotta a sértettnek: amennyiben vele szexuális kapcsolatot létesít, utána a lakásába másokat is felvihet. A megállapodásuknak megfelelően a férfi ezután – noha tudta, hogy a sértett még nincs 14 éves – több alkalommal is közösült a fiatal lánnyal, aki cserébe később a vádlott lakásán más személlyel is végezhetett szexuális cselekményeket. A lány végül szeptemberben feljelentést tett a férfi ellen, a siófoki nyomozók pedig rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.
A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben – beismerés esetén – 12 év börtönt indítványozott. Emellett az ügyészség arra is indítványt tett, hogy bíróság a vádlottat végleg tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.