Keresztes László Lóránt elmondta, hogy az Orbán kormánynak öt fő bűne van a vidéki térségek ellen :
1. A kormány a forrásokat nem a magyar emberek érdekében , hanem idegen érdekekért használja fel. Több magyar régió, köztük a Dél-Dunántúl is az EU legszegényebb térségei közé tartozik. Százezrek vándorolnak el, családok ezrei szakadnak szét. A fejlesztéspolitika öncélú, a saját holdudvar hízlalását szolgálja. Történelmi szintű a korrupció.
2. Elmaradnak infrastrukturális fejlesztések, az alsóbbrendű utak sok helyen gyalázatos állapotban vannak. Komoly gondok vannak a közművekkel, lényegében veszélyben van a hazai ívó-vízellátás.
3. A közszolgáltatások nem működnek kielégítően, elmaradtak az ígért nagy reformok például a tömegközlekedés terén.
4. Mára az összes vidéki egyetem, így a kaposvári is fideszes alapítványokhoz került. Generációktól akarják elvenni a jogot a felsőoktatás önigazgatására.
5. Az autópályákat 35 évre koncesszióba adják, titkosított szerződések alapján.
Kormányváltás esetén az a célunk, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, a leszakadó régiók felzárkozzanak, ne az elvándorlás legyen a méltó élet alternatívája tömegek számára - erről már Szendefy Mária az LMP kaposvári jelöltje beszélt.
A 80-as években még több mint 70 ezren éltek Kaposváron, ami mára 60 főre csökkent, a legnagyobb mértékű csökkenés az utóbbi tíz évben következett be. A fiatalokat egyrészt magasszintű felsőoktatással és pezsgő egyetemi élettel lehet itt tartani és idevonzani, másrészt megfelelő számú és színvonalú munkahellyel. Zöld pártként nem a multik idevonzásában látják a jövőt. Örülnek a Kaposvár melletti napelem parknak, amely fenntartható energiaforrást biztosít a városnak, de kínai befektető helyett magyar vállalkozást láttak volna szívesebben. Elfogadják, hogy munkahelyeket teremt az idetelepülő török üveggyár, de jobban örültek volna, ha a helyi KKV-k kapják a 12 milliárd forintos támogatást, ők ennyi pénzből még több munkahelyet tudtak volna teremteni, ráadásul nem is fognak odébb menni, ha pár év múlva máshol olcsóbb lesz a munkaerő. Emellett egyre fontosabb a természetközeli, kis léptékű mezőgazdaság, ezért a jelenleginél jóval inkább támogatnák a biogazdaságokat és a munka-intenzív kisgazdaságokat, amelyek remekül tudnának működni és munkahelyet teremteni a Kaposvár környéki zselici falvakban - zárta Szendefy.