FRISSÍTÉS - Így kezdődött a kadarkúti őrület:
[EMBED]
A Péntek délután a hidegfronttal együtt, ökölnyi jégdarabok is hullottak az égből, nem csak Kadarkúton, de szerte somogy megyében is. A középsomogyi városban sok ház tetőszerkezetét szinte el is pusztította a vihar.
Az egyik család arról számolt be, hogy a jégeső után a csillárjukról folyt a víz, Több háztartás áram nélkül maradt.
Olyan eset is volt, hogy valaki kirohant a házból, hogy az autóját befedje, és fejbetalálta az ökölnyi nagyságú jégdarab.
Az este további részében
A helyiek, az éjszaka folyamán, egymást segítették. A házak szétvert tetejét és nyílászáróját segítették egymásnak befedni.
A kadarkúti Jálics Ernő iskolában azokat a károsultak szállásolták el, akik nem tudtak visszamenni a házaikba.
Másnap
Kadarkút Város Polgármestere, Karsai József, még aznap este egy Facebookos bejegyzést tett közzé, ahol elmondta azt, hogy:
”Ma este végig jártam a várost és csak elkeseredett emberekkel találkoztam, mindenkit ért szinte valamilyen kár. Holnap reggel elkezdjük a károk enyhítését.”
Az önkormányzat a holnapi nap folyamán takarófóliát próbál beszerezni, illetve a javítási munkákba a helyi tűzoltó autókat és a tűzoltó létrákat is hadirendbe fogják.
A polgármester kéri, ha valaki segíteni szeretne, az a városházán jelezze.
Olvasóink küldték