Tegnap jelent meg a Demokratikus Koalíció honlapján, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a DK újabb körzetekben állapodott meg, hogy kölcsönösen támogassák egymás jelöltjeit – számolt be a Kapos-t blog.
A megállapodás a Somogy megye 1. számú választókörzetet is érintette, ahol a másfél hete, Kunhalmi Ágnes által bejelentett, MSZP-s Pintér Attilát léptették vissza, a közvélemény-kutatások szerint is esélytelenebb DK-s jelölt, Varga István javára. Azért is érthetetlen a visszaléptetés, hiszen Pintér esélyeit még az is növelte volna, hogy Karácsony Gergely őt is támogatta az előválasztáson.
De miért áldozta be Pintér Attilát az MSZP ismét a DK kedvéért?
Több forrásunk is azt állítja, az MSZP annyira eltaktikázta magát az országos egyeztetések során, hogy gyakorlatilag kényszerpályán mozog. Miközben a többi párt, már javában fixálta az egymás közti megállapodásokat, az MSZP-P még senkivel sem tudott megállapodni. Egy idő után azon vették észre magukat, lassan mindenki megállapodott a körzetekben, és így alig maradt az MSZP számára, az előválasztáson és a 22-es választáson is nyerhető körzet. Mivel már mindenki az előválasztási kampánnyal akar foglalkozni és lezártnak tekinti a tárgyalásokat, az MSZP kényszerhelyzetbe került, kénytelen súlyos áldozatokat hozni. Az egyik ilyen áldozat éppen Pintér Attila lett.
Az MSZP már 2018-ban is visszaléptette Pintért a DK javára, hogy Gyurcsányék egy budapesti, helyben teljesen ismeretlen jelöltet indítsanak Kaposváron László Imre személyében, aki most a XI. kerület polgármestere.
Megkerestük Pintér Attilát is az ügyeben, amint válaszol közzétesszük.