Orbán nincs tisztában az egészségügyi dolgozók helyzetével

Admin1 Admin1 2021-06-12 20:21:50.000000
A miniszterelnök a tegnapi kormányinfón ígérte meg, 10 ajándék szabadságnapot adnak a védekezésben résztvevőknek. Egy dolgozó elmondta, ennek nem sok értelme van.

Mint a kormányzati oldalról megtudható:

A jogszabály szerint két éven belül 10 nap többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, katonák és a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók. A jogosultság több, mint 170 ezer közszolgálatban dolgozót érint.

Az ugytudjuk.hu megkérdezett a témáról egy érintettet.

„Plusz szabadság? Nagyszerű, köszönjük! Csupán az az aprócska gond van ezzel, hogy még a tavalyi szabadságunkat se tudtuk teljesen kivenni!”

– mondja az egyik fővárosi kórház szakdolgozója, a harminc éve az egészségügyben dolgozó Gizella, aki már a szolgálati jogviszony kapcsán is nyilatkozott az Ugytudjuknak.

Szerinte ennyi szabadság ebben a rendszerben gyakorlatilag kivehetetlen.

Így is otthagyták a pályát jó néhányan az új szerződés miatt. Képzeljük el, ha újra fel lehet mondani, és még páran kilépnek tőlünk, akkor ki mehet itt majd plusz szabadságra? Inkább adnák oda ezt a többletszabadságot pénzben, de azt nem fogják. Ha valaki nem tudja vagy akarja kivenni, akkor az a szabadság elveszett, kifizetni nem fogják!”

– teszi hozzá a hölgy, aki úgy véli: az egészségügyi dolgozóknak nem az a legfőbb baja ezzel, hogy kevés a szabadnapja, hanem hogy az eddig meglévőket sem tudja kivenni.

Ez tipikusan olyan nesze semmi, fogd meg jól, adtam is, meg nem is intézkedés, ami nem az itt dolgozók igényeiről szól, hanem arról, hogy fel lehessen mutatni a választók felé, hogy lám, mi így megbecsüljük az egészségügyet” – mondja.

Ez olyan dolog, ami bármikor visszavonható vagy felfüggeszthető, ha jön egy újabb hullám, akkor végképp reménytelen bármiféle plusz szabadság kivétele. Ha pedig így folytatódik az elvándorlás, pláne kizárt, hogy a megmaradt dolgozókat még több időre nélkülözni tudják. Szóval újra lesz itt röghöz kötés meg korlátozás, tehát ez a szabadságos téma inkább nevetséges, mintsem komolyan vehető

– véli Gizella. Szerinte inkább az egyre drámaibbá váló emberhiányt kéne gyorsan enyhíteni az ilyen kampányízű látszatgesztusok helyett.

De az valószínűleg csak úgy fog átmenetileg megszűnni, hogy kórházakat zárnak be, s az ott dolgozókat átveszik a fennmaradó intézmények. Viszont ezt a létszámot szakdolgozói szinten kizárólag akkor lehet megtartani, ha bennünket is nagyságrendileg ugyanúgy megfizetnek, akár az orvosokat. Tehát komoly béremeléssel lehet minket maradásra bírni, nem ilyen két évre elosztott plusz szabadságokkal, amelyekből rövid távon úgyse fogunk szinte semmit érezni

– jegyzi meg Gizella.

Valóban úgy tűnik a rendelkezés szövegéből, hogy ez nem feltétlenül alanyi jogon, mindenkinek jár, hanem intézményvezetői döntés függvénye:

Arról, hogy a többletszabadságra ki jogosult, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője, a katonák és kormányhivatali dolgozók esetében a munkáltatói jogkört gyakorló személy, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt”

– derül ki a kormányzati oldalon.

 

Borítókép: Fischer Zoltán/MTI

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.