A mindössze 29 éves sportoló magától esett össze, egyelőre nincs információ, hogy mitől, illetve állapota is kérdéses. A finn játékosok levonultak a pályáról, a dánok csapattársuk mellett szurkoltak és imádkoztak, ahogy többen a lelátókon is ezt tették.
Nem sokkal az eset után végül a játékost levitték a pályáról. A közönség vastapssal köszönte meg játékát és így fejezték ki, hogy szurkolnak az életben maradásáért.
Nem ez az első eset, hogy sportoló a pályán összeesett, többen közülük életüket is veszítették.
Az eseményről készült videókat az UEFA szerzői jogi követelések végett azonnal törlik minden platformról, amin feltűnik.