Egy 75 éves, idős asszony riasztotta hétfőn délután a kaposvári rendőröket, hogy lánya őt és az unokáját bezárta a lakásukba. A kaposvári nő korábban is jó néhányszor összeveszett már az vele egy háztartásban élő édesanyjával, akit többször is bántalmazott. A vitának hétfőn úgy vetett véget, hogy elment hazulról, s távozásakor bezárta édesanyját, valamint vele együtt a saját, kétéves lányát is a lakásba. A 75 éves hölgy végül órákkal később fordult segítségért a rendőrökhöz: a körzeti megbízottak a katasztrófavédelem munkatársaival közösen hatoltak be az ingatlanba.
A rendőrök ezt követően egy órán belül elfogtak a kaposvári nőt, és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 38 éves asszonyt két rendbeli, személyi szabadság megsértése, valamint kapcsolati erőszak megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. A kétéves kislány elhelyezéséről a mentők segítségével gondoskodtak a rendőrök.