Az újság információi szerint idén szeptemberben az Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató szentatya budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel.
A lap forrásai szerint a magyar kormány diplomáciai erőfeszítéseket tesz, hogy a pápa mégis meglátogassa a kormányfőt és a köztársasági elnököt. Ferenc pápa már korábban is azon az állásponton volt, hogy szeptemberben csak a szentmisén venne részt. Világossá tette, hogy csak és kizárólag a világkongresszust kívánja felkeresni, egyébként nem tervez magyarországi látogatást. Egy március 8-ai interjújában elmondta, hogy nem országlátogatásra megy Magyarországra, de lehet Pozsonyba ellátogat majd. Szlovákiában a tervek szerint lehet, hogy három napig is megpihen.
Ha viszont így lesz, akkor ez egy óriási arcon csapás Orbánnak.
A NCR-nek egy budapesti forrásuk azt mondta a lehetséges esetről, hogy
EZ OLYAN LENNE, MINTHA FÉL NAPOT IZRAELBEN, MAJD HÁROM ÉS FÉL NAPOT IRÁNBAN TÖLTENE, VAGY FÉL NAPOT LENGYELORSZÁGBAN, MAJD NÉHÁNY NAPOT PEDIG OROSZORSZÁGBAN TÖLTENE A PÁPA. EZT MINDENKI ELFOGADHATATLANNAK TARTJA.
A NCR szerint a jelenlegi programterv az, hogy a pápát a budapesti reptérről egyenesen a világkongresszus Hősök terei helyszínére vinnék, ahonnan a zárómise után egyből továbbindulna Pozsonyba.
Forrás: JövőTv