Szlovéniába ment betörni a kaposvári férfi, de elvágta a kezét és a vére lebuktatta.
Szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérlete miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 35 éves kaposvári férfi ellen, aki Szlovéniában tört be egy hétvégi házba.
A jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlott 2018 novemberében egy Mariborhoz közeli településre ment, ahol a sötétedést bevárva feltörte az egyik hétvégi ház hátsó bejárati ajtaját. A férfi ezután átkutatta az ingatlant, azonban az egyik üvegezett belső ajtó betörése közben megvágta magát, ezért elmenekült a helyszínről anélkül, hogy bármit magával vitt volna. A szlovén és a magyar igazságügyi szervek együttműködése során a vérnyom vizsgálata alapján sikerült megállapítani, hogy a bűncselekményt nagy valószínűséggel a vádlott követte el, ezért a szlovén bíróság felajánlása alapján a Legfőbb Ügyészség a büntetőeljárást átvette, így férfival szemben magyarországi lakóhelyén kerül sor vádemelésre.
Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben börtönt indítványozott.
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.