Orbán bezárta a fiát az őszödi beszéd miatt

Admin1 Admin1 2021-05-28 10:37:10.000000
Az utolsó embert is meg fogja találni ez a vírus, mindenki el fogja kapni, illetve Orbán Gáspárt be kellett zárni az őszödi beszéd miatt. Többek között ezekről beszélt Orbán Viktor a szokásos, Kossuth Rádióban tartott reggeli interjújában.
Orbán Viktor - Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„Ez egy olyan vírus, ami nem fog elmenni, itt fog keringeni és előbb-utóbb mindenkit meg fog találni" – szögezte le Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban.

A miniszterelnök szerint aggasztó, hogy még 3 millió ember nem oltatta be magát, majd hozzátette, hogy itthon kialakul egy olyan képzet, ami miatt sokan azt hiszik, megúszhatják az oltást.

„Azért jó a mai napunk, mert a lélegeztetés nélkül kórházban lévő Covid-betegek száma hosszú idő után ezer alá ment. Az aktív betegek száma száezezer alá esett" – tette hozzá a kormányfő.

Mint mondta, a szakmai álláspont alapján a Magyarországon alkalmazott oltások kivétel nélkül alkalmasak arra, hogy az indiai mutánst legyőzzék.

„Nem vagyok bolond, én is kínai vakcinával oltattam be magam” – felelte arra a kérdésre, hogy lehet-e később a keleti vakcinával is utazni.

Orbán szerint ez csak idő kérdése, ha majd a nyugat is odaér, „ahol mi tartunk”, akkor lehet majd utazni a keleti vakcinával.

„Most, hogy a harmadik hullámot lenyomtuk a földre, már nem védekeznünk kell, hanem újra kell indítani a gazdaságot"

– hangsúlyozta a miniszterelnök, majd kifejtette, hogy a 2022-es év költségvetése teljes egészében a gazdaság újraindításáról fog szólni: béremelésekről, munkahelyteremtésről, felsőoktatásról.

A bérből élőket megviselte a járvány, én is ilyen vagyok. A vállalkozóknak is vissza kell nyerni a vállalkozókedvüket. Ez nem egyszerű"

– szögezte le Orbán.

„Mi itt Magyarországon évekig küzdöttünk azért, hogy a rezsit csökkentsük. Ezért szerintem nem fogadható el az az álláspont, hogy mindenki fizesse meg a klímavédelem árát. Szerintünk fizessenek a klímaromboló cégek, akik jelentős profitot érnek el"

– fejtette ki véleményét a klímavédelemmel kapcsolatban. Orbán kijelentésének valóságtartalmáról korábbi cikkünket itt lehet elolvasni:

[EMBED]

Orbán Gáspárt be kellett zárni az őszödi beszéd miatt

Ezzel kezdte az őszödi beszédről szóló gondolatmenetét a kormányfő. A beszédét Vaku-élménynek nevezte. Elmondása szerint sosem lehet egy ilyet elfelejteni, akárcsak – említette példaként – Egerszegi Krisztina 1988-as olimpiai úszását. Az őszödi beszédről Orbán végig úgy beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc nevét nem ejtette ki a száján. Mint mondta: “ma is ugyanezzel az emberrel harcolok, ő a főnök a másik oldalon.” Megemlítette, hogy Budapesten, a Városházán is az ő emberei vannak.

Orbán a stúdióból a reptérre megy, hogy Londonba repüljön. A britek EU-s kilépésével meggyengültek a közép-európai országok, így ki kell alakítani velük a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat - zárta Orbán Viktor a reggeli interjút.

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.