A kaposvári blama után Szita Károly és fideszes médiája kétségbeesetten próbálta bizonygatni, hogy mennyire jól sikerült a Tour de Hongrie kaposvári befutója. Aki kicsit is figyelt a történésekre láthatta, néhány órával a mezőny érkezése előtt még aszfaltozták a kijelölt útvonal egyes szakaszait. Még Dér Tamás alpolgármestert is láthatták a kaposváriak az aszfaltozási munkálatoknál, ami nem éppen a jólszervezettséget mutatta.
Miután cikkünk nyomán a 444.hu és a 24.hu is lehozta a városházi szerencsétlenkedést és országos publicitást kapott Szitáék alkalmatlansága, muszáj volt a propagandagépezetet beindítani, hogy a történteket kicsit kozmetikázzák.
Naponta jelentek meg a cikkek, hogy 150 ország, mintegy 190 régiós Tv csatornája közvetítette a szakaszt, melyet 750 millióan láthattak, ami óriási reklám volt Kaposvárnak.
Ez tényleg hatalmas lehetőség volt Kaposvárnak, nagyon sajnáljuk, hogy a nézőknek az aszfaltozáshoz szükséges talicskát, és a söprűn támaszkodó munkásokat kellett látni egy kifogástalanul felkészített útszakasz helyett. Erre nem büszkének kell lenni, hanem levonni a tanulságokat és legközelebb időben elrendezni mindent, nem pedig az utolsó utáni pillanatban ekecselni az aszfaltot.
Reméljük, legközelebb sikerülni fog!
Tour de Hongrie: kétségbeesett aszfaltozás zajlik Kaposváron
[EMBED]