A miniszterelnök a magyar oltási adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a számokkal ugyan jól állunk, de az együttérzésnek kell az elsőnek maradnia.
A kormányfő nemrég találkozott Karikó Katalinnal, az mRNS vakcinák egyik kifejlesztőjével. Kijelentette, hogy a biológus ma az egyik legismertebb magyar a világon, aki sok millió ember életét mentette meg és minden magyar büszke lehet rá.
Arra a kérdésre, hogy megtört-e a harmadik hullám, illetve lesz-e negyedik, Orbán így felelt:
„Nagyon nehéz a tudósokból konkrét válaszokat előcsalogatni. Azt tudni, hogy van módszerünk arra, hogy új mutánsok megjelenése esetén gyorsan lehessen reagálni."
A baloldalra Orbán nem akart sok szót vesztegetni, csak annyit mondott, hogy csúfosan leszerepelt a járványban, mert a kormányfő véleménye szerint nem segítettek, csak ártottak.
„Nincs még egy olyan ország, ahol plázaszerű kiszolgálás lenne, hogy ezt kérek vagy ezt akarok – mondta a választható vakcinákkal kapcsolatban, majd hozzátette, hogy a nyugat európai országok 1-2 hónappal mögöttünk járnak.
A miniszterelnök külön köszönetet mondott azoknak a fiataloknak, akik regisztráltak az oltásra.
„A 12-16 évesek több mint fele jelentkezett az oltásokra, le a kalappal előttük, Nyugat-Európában még az időseket oltják" – hangsúlyozta a kormányfő.
Elmondása szerint 944 ezer olyan honfitársunk van, aki regisztrált, van elérhető vakcina, de még nem vette fel az oltást.
Jelenleg 4 millió 483 ezer 598 ember kapta meg az első oltását, Orbán szerint még májusban - a becslések szerint pünkösd után - elérjük az 5 milliós határt,
„ekkor jöhetnek a nagyobb rendezvények, valamint a kijárási korlátozás megszüntetése."
Bizonyos tömegrendezvényekhez azonban továbbra is védettségi igazolvány szükséges, ezeket biztosan fent fogjuk tartani augusztus végéig-közepéig. A regisztráltak alapján nem lehetetlen, hogy hatmilliót is elérjen a beoltottak száma, de ez csak az ő felelősségük.
Sokat hallani, hogy ősszel kell majd 3. oltás, ők azt jelentették, a szükséges megrendeléseket leadtuk, a tartalék mennyiséget felbecsülték, egy esetleges 3. oltáshoz szükséges oltóanyag a zsákban van.
Az Európai Bizottság adatai szerint 1,1 százalékkal marad el a foglalkoztatottak száma, de Orbánnak ennél „jobb számai” vannak.
„Elértük azt a szintet, ahol a válság előtt voltunk" – mondta a miniszterelnök, aki szerint vállalható az az állítás, hogy a magyar gazdaság ebből a szempontból a válság előtti szinten van.
Forrás: ugytudjuk.hu