Ötszázezer forintot kaphat, ha felismeri ezt a nőt.
A félmillió forintos nyomravezetői díjat egy tavalyi rablás kapcsán tűzte ki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020. november 14-én, 18 órakor egy ismeretlen nő egy kaposvári húsboltba fegyverrel, vagy annak utánzatával bement, és az alkalmazottól a bevételt követelte. Az ott dolgozó a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt, majd az asszony a helyszínről elmenekült. Az elkövető felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai továbbra is intenzív felderítőmunkát végeznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rablót azonosítsák, felkutassák és elfogják.
A beszerzett információk szerint az elkövető 55 év körüli, 155 cm magas, mérsékelten zömök testalkatú, körülbelül 70 kilogramm súlyú, haja középhosszú, szőkére festett, akiről fantomkép is készült. Forrás: Police.hu
Címlapkép: Police.hu