A Sinopharm vakcinája után az ellenanyag szintje a szervezetben akár több százszorosa is lehet annak, mint ami egyszerű megfertőződéssel kialakulhat, így egyelőre nincs szükség harmadik dózisra az oltóanyagból.
A SZAKEMBER HANGSÚLYOZTA, HOGY A VAKCINÁK EGYÉBKÉNT IS, AZ ELLENANYAG MÉRTÉKÉTŐL FÜGGETLENÜL IS VÉDETTSÉGET ALAKÍTANAK KI AZ EMBERBEN.
Sőt valószínűleg bármelyik oltást is kapjuk, az sokkal erősebb és hatékonyabb védettséget jelent a szervezetünkben, mint ami megbetegedés után alakul ki.
Merkely ezek után a Semmelweis Egyetem kutatásait hozta fel példaként, ahol állítása szerint minden egyes kínai vakcinával beoltott, akit vizsgáltak, pozitív ellenanyag-tesztet produkált.
A doktor kiemelte, hogy Magyarországon hatféle vakcinát alkalmaznak, és mindegyik más-más előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Tudhatjuk, hogy a legújabb, mRNS-technológiával készült vakcinák, mint a Pfizer és a Moderna, alapvetően magasabb hatékonysági aránnyal működnek, azonban a legrégebbi technológiával készült Sinopharm az egyetlen, amely elölt vírust tartalmaz, így ez védhet a mutánsok legszélesebb skálája ellen.
A szakember konklúziója szerint azonban jelenleg nincs szükség se a kínai vakcina, se a Pfizer beadását követően harmadik dózisra, mivel ahogy korábban is leírtuk, az ellenanyag alacsony szintje nem egyenlő a védettség hiányával. (Via Jövő TV)
Fotó: MTI Koszticsák Szilárd