Karantén helyett a parlamentben szavazott a koronás fideszes képviselő

Juhasz Betti 2021-05-05 16:30:00.000000
A parlamentben szavazott a koronavírusos Becsó Zsolt fideszes képviselő, amikor elvileg karanténban kellett volna lennie.

Ő is nyomta a gombot, amikor a közvagyon kiszervezéséről voksoltak.

Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy tíz napja karanténban van koronavírus miatt. Mint írja, a tünetek megjelenése után elment a kórházba, ahol pozitív lett a tesztje, majd infúziós kezelést és gyógyszereket kapott - írja az Egri Ügyek.

Négy órával az első vizsgálat után pedig állítása szerint megkezdte a kényszerű pihenést, amelynek utolsó napja a szerdai, május 5-e. Hozzáteszi azt is, hogy valószínűleg a betegség enyhe lefolyásában döntő szerepet játszott az a tény, hogy mielőtt megfertőződött, már március elején megkapta az első oltást (AstraZeneca-vakcinát).

A Facebook-poszt alapján előző héten már otthon kellett volna ülnie a képviselőnek, ehhez képest – mint azt a Telex kiszúrta – az MTI múlt hét hétfői parlamenti fotóján is jól látszik, hogy Becsó ott ült négy sorral Orbán Viktor mögött:

Az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 26-án (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Mút hét kedden pedig az ő szavazatára is szükség volt azoknak a kétharmados törvényeknek az elfogadásához, amelyekkel alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, és az állam több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. A parlament oldalán látható, hogy Becsó Zsolt is megszavazta a javaslatokat.

A Telex megkérdezte a Fidesz-frakció sajtóosztályát, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha bejegyzése szerint már tíz napja karanténban van. A következő választ kapták:

Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.

Csakhogy Becsó Facebook-posztjában több helyen is utalt arra, hogy május 5-én jár le a tíznapos karantén, ami ellentmond a Fidesz-frakció állításának.

Április 24-én egyébként a több kormánypárti politikushoz hasonlóan Becsó is kiült egy teraszra, hogy megünnepelje a terasznyitást. Ha pedig valóban a szerdai a karanténja utolsó napja, az azt jelenti, hogy a teraszozást követően két nappal lehetett pozitív a tesztje.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.