“Rosszul vagyok! Ebben a pillanatban is itt ez a varjú, egy pasit kerget, aki szabályosan fut előle”
- kommentelte a Facebookon a Kaposváron is ismert Csáki Judit színikritkus (A Kaposvári Egyetem Színházi Tanszékének vezetője volt 2008 és 2013 között. a szerk.) a 444 újságírója szerint.
Újlipótváros szívében a Pozsonyi úton állítólag mindennapossá váltak a varjútámadások az elmúlt hetekben.
Csáki a 444 kérdésére elmondta, hogy a Pozsonyi út és vonzáskörzetében meglehetősen otthonsan mozgó varjú
“szorosan elhúzott egy pasi feje fölött, aki ettől kissé ijedten lehúzta a fejét, majd tovaröppent az állat, megfordult, és szemberepült vele, nagyjából nyakmagasságban, mire a pasi viharsebesen lehajolt, már majdnem guggolt. aztán futni kezdett (nem a madár), és pislogott hátrafelé. De a varjú addigra egy másik pasit szúrt ki magának, aki egy ötévesforma kisfiút vezetett kézenfogva, és amikor a madár repült felé, ugyancsak nyakmagasságban, lehajolt, felkapta a gyereket, és elrohant."
További beszámolókból az derül ki, hogy a hepciás madár nem csak gyors, rövid rohamokkal operál. Egy környékbeli internetező a következőről számolt be: A madár egyik áldozata egy fa alá menekült a támadás elől, ekkor a varjú a fára szállva várta, hogy újra lecsaphasson. Ezek után az illető a parkoló autók közt bújkálva próbált volna meglépni a terrorista madár elől, de a varjú követte, és ismét lecsapott.
A menekülő áldozat befutott egy épületbe, de amikor egy óra múlva kijött, elbeszélése szerint ott várta a varjú. Erre behúzódott egy cukrászdába, de az üvegen át látta, hogy a varjú kint várta. Aztán amikor a szadista madár megunta a várakozást, elröppent a Duna felé, az áldozat ekkor gyorsan kereket oldott.
A Hitchcock-i jeleneteknek más elszenvedője is akadt. A kerékpározó férfira a Duna-parton csapott le az agresszív madár, melyről egy 9 másodperces videó is készült, melyet a Jövő TV tett közzé.
A felvételen a férfi Újlipótvárosban a Duna-parton teljes nyugalommal biciklizett mikor a varjú rárabolt.
A 9 másodperces videóból látszik, hogy a férfi megúszta baleset nélkül a támadást, csupán az egyensúlyát veszítette el néhány pillanatra.
Nyitókép: Unsplash