Holnapra elérjük a 4 millió beoltottat: védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek moziba, konditerembe, színházba, az éttermek belső termeibe, felnőtt hozzátartozó kíséretében a gyerekek is látogathatják ezeket a helyeket.
Hogyan készülnek Kaposvár létesítményei a holnapi nyitásra?
A Szivárvány Filmklub a május 10-i héten nyithat ki
– A tavaly januári sorozatból három filmet még nem tudtunk levetíteni, így ezeket szeretnénk bepótolni, hetente mutatnánk be egy-egy alkotást - írja a kaposvarmost.hu
A Magyar Filmnapokat is megtartanák, valamint új filmeket is vetítenének, de ezekről egyelőre még nincs információjuk.
A Kultik Mozi még kivár
Egyelőre még kivárnak, nincs meg a mozi pontos nyitási időpontja.
Simon-Horváth Szilvia, a létesítmény marketing munkatársa a lapnak elmondta, hogy bár a nyitásra teljes mértékben felkészült a csapat, a jövő hét végénél előbb nem fognak kinyitni.
A védettségi igazolványokkal kapcsolatban kiemelte: a beléptetésnél fogják ellenőrizni, akárcsak a jegyeket.
A könyvtár sem nyit azonnal
a Takáts Gyula Megyei Hatókörű Városi Könyvtár igazgatója elmondta, több kérdés is felmerült a nyitással és az igazolvánnyal kapcsolatban, amire válaszokat szeretnének kapni a nyitás előtt, így még egy kicsit várni fognak az ajtók nyitásával.
A járvány alatt bevezetett ajtós kölcsönzési lehetőséget továbbra is fent fogják tartani, hogy senki ne maradjon könyvek nélkül.
A védettségi igazolvány ellenőrzéséről Horváth Péter elmondta, az ajtóban, belépés előtt fogják ellenőrizni a dokumentum érvényességét, és mindenkitől azt kérik, hogy nézzék el a kellemetlenségeket, hiszen ezeket a szabályokat muszáj betartani.
Május 4-én nyit a múzeum
Minden készen áll a vendégek fogadására, amint lehet kinyitnak és mindenkit szívesen várnak a múzeumhoz tartozó összes intézményben - mondta el Borzavári Balázs, a múzeum közönségszolgálati munkatársa.
A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, még nem tudják, hogy elegendő a kártya bemutatása vagy a rajta elhelyezett QR-kódot is le kell majd olvasniuk, várják a válaszokat és az ajánlásokat.
Természetesen azokra is gondoltak, akik még nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, így a járvány alatt bevezetett virtuális kiállítások továbbra is elérhetőek maradnak az intézmény honlapján.
Az Együd Árpád Kulturális Központ kiállításokkal készül a nyitásra
Szalay Lilla igazgató elmondta: a velük élő közösségek döntése alapján valószínűleg a jövő héten újraindulhat az élet az épületben. A rendelet szerint csak védettségi igazolvánnyal, kiskorú pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttel léphet be az intézménybe.
Május 15-én - az ország 15 agórájában, így Kaposváron is - egy rollup-kiállítás nyílik meg, május 17-én pedig a Compur Fotóklub szokásos tavaszi fotókiállítását szervezi meg az egyesület.
A Kaposvári Virágfürdő 3 részlege nyit ki május elsején
Nemsokkal cikkünk megjelenése után tudtuk meg, hogy május 1-vel a Virágfürdő is megnyitja kapuit, egyelőre 3 részleg lesz látogatható, az élményfürdő még nem.
A belépéshez 18 év felettieknek személyi igazolvány, és védettségi igazolvány (plasztik kártya) szükséges. 18 év alattiaknak a kiskorúság igazolása érdekében személyi igazolvány, vagy diák igazolvány kell, a 14 év alattiak felnőtt kísérővel érkezhetnek.
Via kaposvarmost.hu
Borítókép: wikipédia