A KPSVR is megírta, hogyan lopta el a Fidesz, Gelencsér Attila segédletével, az 1000 milliárdos közvagyont. Mindannyiunk vagyonát fideszes alapítványokba szervezte ki a kormány, hogy bukás esetén az új kormánynak már ne legyen ráhatása, például az egyetemekre.
Keresztes Lóránt, az LMP frakcióvezetője, közzétette azon alapítványi tagokat, melyek az egyetemek fölött gyakorolják majd a tulajdonosi jogokat. Ime a lista a fideszes káderekről:
- Szijjártó Péter, miniszter
- Varga Judit, miniszter
- Lázár János, kormánybiztos, korábbi kancelláriaminiszter, országgyűlési képviselő
- Nagy István, miniszter
- Fazekas Sándor, az Orbán-kormány korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere
- György László, államtitkár
- Martonyi János, az Orbán-kormány volt külügyminisztere
- Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke
- Bajkai István, Fideszes országgyűlési képviselő
- Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára
- Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere (felügyelőbizottsági tag)
- Gaál József, Kecskemét fideszes alpolgármestere
- Zámbó Péter, államtitkár
- Dézsi Csaba, Győr Fideszes polgármestere
ÚJABB KORMÁNYPÁRTI POLITIKUSOK, akik a sajtóhírek szerint kinevezést kapnak:
- Varga Mihály, miniszter
- Stumpf István, volt miniszter, kormánymiztos
- Süli János, miniszter
- Szólláth Tibor, Hajdúnánás kormánypárti polgármestere
- Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos
- Bódis József, államtitkár
- Mikes Éva, Pécs volt fideszes alpolgármestere
- Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott
- Decsi István, Pécs korábbi kormánypárti alpolgármestere
- Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter, EP képviselő
- Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere
- Kovács Ferenc, Nyíregyháza kormánypárti polgármestere
- Schanda Tamás, államtitkár
- Vári Attila, Pécs korábbi kormánypárti polgármester-jelöltje
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.