Az, hogy a miniszterelnök jön-megy a várnegyedben, hol sörözni, hol a postára ugrik ki a Karmelita kolostorból, már-már sorozatosnak mondható, hiszen a hétvégi terasznyitás alkalmából is úgy tűnt, hogy az emberek között járt.
Ma a postára szaladt ki, hogy feladjon egy táviratot, amiről posztolt is egy Facebook-videót. Orbán beszélt arról korábban, hogy nem nagyon szeret telefonálni, inkább személyesen beszél meg dolgokat, adott esetben úgy, hogy “odabattyog” és elmondja. Talán abból az apropóból volt most fontos táviratozni, hogy a távirat, mint postai szolgáltatás hamarosan megszűnik.
Az, hogy mi áll a táviratban, nem derült ki, mindösszesen annyit tudtunk meg a tartalmából, hogy szerepel benne:
“Ölel, fiad”
A postán dolgozó férfi egyébként így fogadta a táviratozni érkező Orbán Viktort:
A nap folyamán már volt a miniszterelnöknek egy komoly egyeztetése Pekinggel, ahova kapott egy meghívást Hszi Csin-ping kínai elnöktől. Orbán Viktor erről is a Facebookon számolt be, mint írja újraindítják a diplomáciát, a pekingi meghívás pedig el lett fogadva részükről. A miniszterelnök egy fotót is mellékelt a bejegyzéshez, amelyen Szijjártó Péter külügyminiszterrel látható. A bejegyzésből az nem derül ki, mikor találkozhat majd Orbán Viktor és Hszi Csin-ping elnök. Íme a fotó:
Borítókép: Orbán Viktor Facebook-video