A Greenpeace bíróságon támadja meg a Fertő tavi beruházást

Juhasz Betti 2021-04-28 12:25:52.000000
Fidesz-közeli vállalkozások kezdtek gigaépítkezésbe a természetvédelemi területen.

A Balaton után a Fertő-tó is a NER játszótere lett, ugyanis négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya épül az eddig békés tó partjára. A tervek szerint így rövid idő alatt, napi háromszáz teherautóval kebelezik be a Fidesz-közeli vállalkozók a környéket - számolt be róla az Úgytudjuk!

A beruházás miatt a tulajdonosokkal bontatják el az egészen egyedülálló adottságokkal rendelkező tavon álló cölöpházakat, de április végéig az összesnek el kéne tűnnie. Sok tulajdonos inkább maga kezdte el lebontani az épületeket, mert meg akarják spórolni a hosszadalmas és költséges pereket a magyar hatóságokkal, mivel közben veszélyessé lettek nyilvánítva az ingatlanok.

A Greenpeace bírósághoz fordul, hogy megállítsa a természetpusztítást a Fertő tónál. A környezetvédelmi szervezet a kormányhivatal legutóbbi indoklással ellátott határozatának visszavonását, illetve megsemmisítését követeli. A most megtámadott döntés értelmében a beruházó ugyanis tovább folytathatja a Natura 2000 területen, nemzeti park magterületén, a Ramsari Egyezmény alapján védendő tóparton az élővilág tönkretételét. 

A Greenpeace felháborítónak tartja, hogy a kormány a hivatala engedélyével hozzájárul közös természeti értékeink elpusztításához.

A Fertő tó védelmében alakult helyi civil kezdeményezés mellé állva a Greenpeace Magyarország Egyesület a Győri Törvényszéken 2021. április 28-án pert indít a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal azon közigazgatási határozatának hatályon kívül helyezése, illetve megsemmisítése érdekében, amelyben a Fertő tó partján indított óriási beruházás engedélyét módosította, ezzel pedig hozzájárult a beruházás további természetpusztításához.

A kormányhivatal határozata a Greenpeace szerint a következő hazai jogszabályokat és Magyarország nemzetközi vállalásait sérti:

  • Magyarország Alaptörvénye;
  • a természet védelméről szóló törvény;
  • a Natura 2000 területekről szóló kormányrendelet;
  • a vizes élőhelyek védelméről szóló kormányrendelet;
  • Magyarországnak a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyéről szóló Ramsari Egyezményben vállalt és törvényben rögzített kötelezettségvállalásai.

A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Fertő tó partján, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, Natura 2000 területen, mintegy 60 hektáron tervez egy olyan megaberuházást, ahol 13,6 hektárt építene be épületekkel és utakkal. Az állam által finanszírozandó beruházás tartalmaz fedett sportkomplexumot, apartmanházat, 100 szobás, 4 csillagos szállodát, 880 gépjárművet befogadó parkolót, többszintes látogatóközpontot, motelt, kempinget, 850 vitorlás és 400 evezős csónak befogadását biztosító kikötőt.

A fejlesztést megalapozó gazdasági tanulmányok nem ismertek, a beruházó saját hatásbecslése pedig kijelenti, hogy nem jelölhető meg kiemelt közérdek a fejlesztés kapcsán.

A beruházás ellen már 2020 szeptemberében 73 civil szervezet közös nyilatkozatban tiltakozott. A nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy nagy tavaink, így a Fertő tó is, mind Magyarország, mind az Európai Unió, mind globális szinten kiemelt jelentőségűek, ezért természeti értékeik nem áldozhatók fel csupán rövid távú, kevesek érdekeit kiszolgáló turisztikai, vagy gazdasági szempontok miatt.

Mivel a beruházást kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűvé nyilvánították, a civilek nem tudtak időben hozzáférni a beruházás konkrét adataihoz, azokat csak nagy késéssel, rendkívül nehezen, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közbenjárásával lehetett megszerezni. Ezért az akkori határozat ellen érdemben fellépni már nem lehetett.

Most a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a korábbi határozat módosítását kérte, hogy a kotrást, parti szakaszokat átalakító tevékenységét a Zrt. ne csak a téli időszakban, hanem egész évben, folyamatosan végezhesse. A kormányhivatal a cég módosításának részben helyt adott a következő megdöbbentő indoklással: a Zrt. által megtett „intézkedések hatására, a munkaterület a madarak és az emlősök számára kedvezőtlen élőhellyé vált, fészkelő példányok nem fordulnak elő, (…) a hüllők és kétéltűek a munkaterületet elkerülték.”

„Egy nemzeti park világörökségi magterületén elfogadhatatlan, hogy a védett, illetve fokozottan védett madarak, emlősök, hüllők és kétéltűek távoltartása, elűzése a cél. A határozat pedig felháborító, törvényeinket sértő módon ehhez járul hozzá. Miután a kormányhivatal is megállapítja, hogy a kivitelezési munkákkal sikerült úgy megzavarni a területet, hogy azok az élőlények, amiket eddig még nem pusztítottak el, elhagyják élőhelyüket, a kormányhivatal további engedélyeket ad ki a terület még alaposabb tönkretételére” – szembesít a helyzet abszurditásával Kun Zoltán, a Fertő Tó Barátai Egyesület szakértője.

„Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az ökológiai- és klímaválság ilyen súlyos szakaszában, szárazodó országunkban, államfőnknek, Áder Jánosnak folyamatosan hangoztatott, vizes élőhelyeink kiemelt védelméről szóló nyilatkozatai ellenére, a gyakorlatban a természetes élőhelyek ilyen pusztítása zajlik. Szűk érdekcsoportok gazdasági érdekei felül tudják írni egész nemzetünk, élővilágunk fennmaradásának érdekeit, és ehhez a kormányhivatal határozatával hozzájárul” – nyilatkozta Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitás kampányának felelőse.

A Greenpeace Magyarország álláspontja szerint a természetvédelmi apparátus több mint tíz éves tudatos tönkretételének, érdekérvényesítő képességének teljes megszűnését bizonyítja az a tény, hogy ezt a kérelmet az illetékes kormányhivatal jóváhagyta és engedélyezte. A határozatot ezért peres úton támadja meg az egyesület. 

A helyi civilek által, a Fertő tó megmentéséért indított magyar nyelvű petíciót eddig közel kilencezren írták alá, míg annak német nyelvű változatát mintegy hatezren. A kezdeményezők további aláírók csatlakozását várják. Via Greenpeace

 

Fotó: Fertő tó Barátai Facebook

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.