Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi, de berobbanhat a járvány ettől – mondta Zacher Gábor az RTL Klub Híradójában a hétvégi „rajzással” kapcsolatban. Az orvos nagy fokú felelőtlenségnek tartja, hogy ekkora tömeg volt sok helyen, pláne, hogy az a korosztály volt kint, melynek nagy része nem vette még fel az oltást.
"Remélem, hogy nem lesz igazam és a hétvégi rajzás nem fog visszaütni, de a pakliban benne van"
– mondta Zacher.
„A terasznyitás utáni zsongásra annyit tudok mondani: mi, egészségügyi dolgozók ott leszünk a betegágy mellett, beadjuk a megfelelő gyógyszereket, mindent megteszünk majd az emberek életéért” – ezt már Indexnek mondta el a hatvani kórház főorvosa.
Az első félszabad estén bulinegyeddé változott az ország, a bezártságból hirtelen szabadulva tömegek lepték el a vendéglátóhelyek kiülős részeit, mintha egy fesztivál lett volna az ország nagyobb városainak vigalmi negyedeiben.
Ócsai Lajos járványügyi szakember szintén az RTL Klub Híradójának beszélt arról, hogy a hétvégi nyitás átgondolatlan intézkedés volt. A döntéshozók ugyanis azt az egy dolgot nem számították bele, hogy az emberek hogyan fogják ezt végrehajtani. A szakember szerint a kézmosásról és az asztalok fertőtlenítéséről sok szó esett, arról azonban kevesebb, hogy a mosogatást különös figyelemmel és fertőtlenítéssel kell elvégezni, annak hiánya a fertőzés egyik melegágya lehet.
Címlapkép: Debreciner YouTube