Több ezermilliárdnyi közvagyont szervez ki alapítványokba a Fidesz

Juhasz Betti 2021-04-27 15:08:24.000000
A kormányoldal megszavazta: alapítványokba kerül a közvagyon jelentős része. Megkezdődött a hatalomátmentés.

A parlament fideszes többsége kedden kétharmaddal megszavazta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek - írja a Telex.

A javaslat szövegében a jogalkotó nem is rejtette véka alá, hogy a cél az alapítványok mindenkori kormánytól való függetlenségének biztosítása, amit egy évvel a 2022-es választások előtt nehéz máshogy értelmezni, mint hogy Orbán Viktor arra készül, hogy a Fidesz egy esetleges vereség esetén is megőrizhessen fontos pozíciókat.

Felsőoktatási intézmények mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények; pontos összesítést egyelőre nehéz adni, mert nem látható még minden alapítvány esetében, hogy milyen vagyonelemeket fognak megkapni az államtól. Annyi már biztos, hogy több száz értékes ingatlanról van szó, az egész pakett nagyságrendje pedig a Mol- és a Richter-részvények miatt több ezermilliárd forint lehet.

Ami a funkciókat illeti, az alapítványi konstrukcióval most a kormány kiszervez az állam alól oktatási, kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységeket is.

Orbán Viktor lehetséges motivációjáról többen írtak már az utóbbi hetekben. A kommentárok szerint a jelenlegi vagyon- és hatalomátmentés előzménye a rendszerváltás idejéből ered, amikor a késő kádári technokrata elit sikeresen átmentette befolyását, és még évtizedekig fontos pozíciókat tudott megtartani. Ebből szűrte le állítólag azt a következtetést Kövér László a Fidesz első kormányzati ciklusa (1998–2002) után, hogy „kormányon voltunk, nem hatalmon”.

Ha ebből a logikából indulunk ki, akkor Orbán célja éppen az lehet, hogy ha esetleg jövőre ellenzékbe kerül,

megnehezítse a következő kormány dolgát

(ahogyan azt a szocialistákhoz köthető elit tette vele első miniszterelnöki ciklusa idején), valamint hogy sikeresen fenntartsa a hozzá és pártjához lojális hálózatát egy olyan időszakban is, amikor nagyrészt elzárulnak a NER-t életben tartó állami pénzcsapok.

A közalapítványok kuratóriumaiban vezető fideszes politikusok – akik jelenleg is fontos pozíciókat töltenek be az államigazgatásban, miniszterek, államtitkárok – feladatokat és legfőképpen milliós fizetést kapnak, így érdekeltek maradhatnak abban, hogy még ellenzékből is építsék a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, vagy legalábbis megpróbálják a víz felett tartani.

A pénzügyi motiváció abban is tetten érhető, hogy például míg az állami egyetemekre vonatkozott a közbeszerzési kötelezettség, a modellváltó egyetemek már mentesülnek ez alól. Mivel kapásból több száz, sok esetben felújításra szoruló ingatlanról van szó, ezeket a munkákat a jövőben minimális transzparencia mellett is meg lehet majd oldani, ami egyrészt komoly korrupciós kockázatot jelent; másrészt, ha például egy NER-es építőipari cég egy esetleges kormányváltás után kiesik a központi pikszisből, akkor sem maradhatna teljesen megbízások nélkül.

 

Közérdekű vagyonkezelő alapítványok

Az úgynevezett „közérdekű vagyonkezelő alapítványok” létrehozásáról, működéséről, közfeladatairól és megszüntetéséről az alaptörvény legújabb módosítása szerint csak kétharmados parlamenti többséggel lehet rendelkezni. A kormány ezt novemberben azzal indokolta, hogy az alapítványok „mindenkori kormányzattól való függetlenségét erősíti”, ha csak kétharmados többséggel lehet belenyúlni a működésükbe.

Mivel azonban a Fidesz–KDNP jelenleg kétharmados többséggel kormányoz, egyelőre könnyedén rendelkezhet a kormány ilyen alapítványokról.

Az az állami vagyon pedig, amit odaadnak az alapítványoknak, többé nem klasszikus közpénz, azzal a továbbiakban a – mostani kormány által kinevezett – kurátorok gazdálkodnak,

ráadásul a vagyonkezelő alapítványok működésére vonatkozó szabályok többsége csak kétharmaddal lesz módosítható, a kuratóriumok megkapják az alapítói jogokat, és e rendelkezés visszavonhatóságát a törvény megtiltja.

12 felsőoktatási intézmény

11 felsőoktatási intézmény került most alapítványi fenntartásba, egy pedig egyháziba. Létrejött

  • a Testnevelési Egyetemért Alapítvány;
  • a Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (Pécsi Tudományegyetem);
  • a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány;
  • a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány;
  • a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány;
  • a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány;
  • és a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány;
  • a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány;
  • a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány;
  • a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány;
  • a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (Semmelweis Egyetem).
  • Az Eszterházy Károly egyetem pedig egyházi fenntartásba került.

Csak az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem és a Zeneakadémia maradt állami, legalábbis egyelőre. Több egyetemen csendben zajlott a modellváltás, Pécsen és Szegeden volt érezhető némi ellenállás, de az sem bizonyult hatásosnak.

Orbán Viktor egyik legfőbb érve az volt, hogy soha nem látott anyagi lehetőségeik lesznek így az egyetemeknek, állítása szerint – főként EU-s pénzből – 1500 milliárd forint juthat majd fejlesztésekre. Palkovics László miniszer szerint pedig korszerűbbekké válnak majd a képzések, nyitottabbak lesznek a gazdaság igényeire, és a vállalatokkal is hatékonyabban tudnak majd együttműködni.

Jelentős ingatlan- és részvényvagyon

Az egyetemek átalakítása mellett más, több százmilliárdos vagyonnal felruházott vagyonkezelő alapítványról is döntöttek. Ezek a következők:

  • a Magyar Kultúráért Alapítvány kulturális tevékenységeket finanszíroz, sok tízmilliárdos ingatlanvagyon kerül a Demeter Szilárdhoz köthető szervezethez;
  • a Hauszmann Alapítvány Hauszmann Alajos életművének gondozása mellett Hauszmann Emlékházat és „a hagyományos szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs tudásközpontját és élményházát” is létrehozza;
  • a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány mező- és erdőgazdasági földeket kezel majd, és agrárképzéssel fog foglalkozni, ide kerülne a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vagyona is;
  • a Makovecz Campus Alapítvány pedig annak a piliscsabai campusnak az épületeit kezeli majd, ahonnan nemrég költözött el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem;
  • a Mol-Új Európa Alapítvány: azzal a céllal hozták létre, hogy a sportot, a kultúrát, az egészségügyet és a környezetvédelmet támogassa. Annak, hogy a Mol és az állam részvényeket ad az alapítványnak, a Mol-részvényesekre, a jövő kormányzataira és az adófizetőkre nézve is vannak következményei.

Ez utóbbi mindenesetre azt is jelenti, hogy a 2011-ben az IMF-hitelből 1,88 milliárd euróért megvásárolt Mol-részvényeket az állam olyan magánalapítványoknak osztotta szét, amelyek kikerültek az adófizetői kontroll alól. Eddig kettőnek adott, most pedig a maradékot a harmadiknak. Így most

  • a Corvinust üzemeltető Maecenas Universitatis Corvini Alapítványnál van 10 százalék, vagyis 81 942 946 részvény,
  • a Fidesz fontos káderképzőjének tekinthető MCC-t működtető Tihanyi Alapítványnál van 10 százalék, vagyis 81 942 946 részvény,
  • és most már a Mol-Új Európa Alapítványnál is van 10,48 százalék, azaz 85 955 992 részvény (ennek csak a fele érkezett az államtól). Forrás: Bozzay Balázs, Telex



Címlapkép: Orbán Viktor az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 26-án – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI (edited)

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.