Kórházigazgató: A fél országot elviheti a 4. hullám

Juhasz Betti 2021-04-27 10:46:08.000000
Jelenleg 3 műszakban működnek a krematóriumok - ilyen még nem volt Magyarországon. Ezt Bucsi László, a székesfehérvári megyei kórház igazgatója mondta egy videóban, és tart attól, hogy nemsokára elindul egy negyedik hullám.

Bucsi László Székesfehérváron a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója. A kórházigazgatók közül elsőként törte meg a csendet és hozott nyilvánosságra a járvánnyal kapcsolatos adatokat.

Jöhet egy negyedik hullám

A kórházvezető fél a negyedik hullámtól. Mint fogalmazott: a kórházukba szombaton 7100 adag vakcina érkezett a tömeges oltáshoz, a regisztráltak száma azonban a háromezret sem éri el. „Az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van” – mondta.

Bucsi László a fehérvári fmc.hu szerint többek között arról beszélt, hogy a fehérvári kórházban 100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal, a magyar krematóriumok pedig három műszakban dolgoznak.

 

Bérelniük kellett két hűtőkonténert, mert a holttestek már nem fértek el máshol, de két hete ezek is megteltek „Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak”– érzékeltette a helyzet komolyságát a főigazgató.

A kórházigazgató attól tart, hogy ha lesz negyedik hullám, az olyan komoly lehet, hogy „elviszi a fél országot”. Ezt csak az oltással lehet elkerülni, ezért mindenkit oltásra buzdított. „Mindegy, hogy milyen vakcina. Segít a vakcina” – mondta.

Nehogy Magyarországon is az legyen, ami most Indiában van

Indiában vasárnapig bezárólag sorban ötödik napja több mint 300 ezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, a jelenlegi szomorú világcsúcs a vasárnapi 354 531 regisztrált új fertőzött. A híradások szerint az ország kórházai és egészségügyi rendszere összeomlott, az ellátásra szoruló betegek már a kórházakon kívül, az utcákon várnak ellátásra, több kórházban elfogyott az oxigén.

Mi történt Indiában, hiszen márciusban még a koronavírus-járvány legyőzését ünnepelték? A kormány feloldotta a korlátozásokat, az emberek pedig ellepték a piacokat, a krikettmeccseket és a vallási eseményeket. Hamar kiderült, hogy az öröm elhamarkodott volt, és Indiát villámgyorsan terítette le a világviszonylatban is minden korábbinál gyorsabban terjedő indiai mutáns vírus.

Tetézi a bajt, hogy bármiféle korlátozás nélkül engedték elindulni a világ legnagyobb vallási ünnepét, a több hétig tartó Kumbh Mela-t, amin becslések szerint 150 millióan is részt vehettek. Április 10-14. között 2000 résztvevőről derült ki bizonyosan, hogy koronavírusosak, de szinte biztos, hogy az esemény nagyban hozzájárult az esetszám megugrásához.(Úgytudjuk!, Egészségkalauz)


Fotó: MTI/ Balázs Attila

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.