Chloé Zhao filmje vitte el a legtöbb díjat az idei Oscaron

Juhasz Betti 2021-04-26 18:17:53.000000
A nomádok földje című alkotás nyerte el a legjobb film díját, de Zhao vitte a legjobb rendezőnek járó szobrocskát is. - VIDEO

Chloé Zhao A nomádok földje című alkotása nyerte el vasárnap a legjobb film díját a 93. Oscar-gálán Los Angelesben. A koronavírus-járvány miatt új koncepcióval megrendezett ceremónián Zhao lett a második nő, aki átvehette a rendezői Oscart. 

A kínai származású Zhao lírai hangvételű alkotása az Amerika nyugati tájain vándorló emberek életét mutatja be. A nomádok földje a 39 éves rendező harmadik nagyjátékfilmje, kevesebb mint 5 millió dollárból (1,5 milliárd forintból) készült Francis McDormand főszereplésével, de zömmel nem hivatásos színészekből álló szereplőgárdával. A rendezői Oscart korábban csak egy nő nyerte el, Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmjével. Zhao egyúttal az első színes bőrű nő, aki ebben a kategóriában győzni tudott.

 

"Mindig jót találtam az emberekben, akikkel találkoztam"- mondta a törékeny, testszínű gálaruhát viselő Zhao, amikor átvette a díjat. Mint hozzátette, ez az elismerés "mindenkinek szól, akinek van hite és bátorsága, hogy megtalálja a jóságot önmagában, és másokban, bármilyen nehéz is ez".  

Francis McDormand a legjobb színésznő Oscarját kapta játékáért. A színésznő, aki producerként is Oscar-díjas lett a filmmel, köszönő beszédét egy farkasüvöltéssel zárta. A tízezer tagot számláló amerikai filmakadémia vasárnapi gáláján több nőt és nem fehér alkotót díjaztak, mint valaha.

A járvány miatt a díjátadó ceremóniát közönség nélkül, de az Oscarra jelölt sztárok jelenlétében két helyszínen rendezték meg: a Los Angeles-i Dolby Színházban és a Union Station pályaudvaron. A szervezésnél nagy hangsúlyt fektettek a távolságtartásra, a résztvevőket hangulatos, lámpafényes asztalokhoz ültették egy meghitt amfiteátrum köré. Steven Soderbergh és producertársai filmszerű élményt akartak nyújtani a műsor nézőinek, ezért a díjakat átadó sztárok is nagyobb szerephez jutottak. A gálát a Union Station színpadára érkező Regina King, a One Night in Miami című Oscar-jelölt film rendezője nyitotta meg, írja az MTI.

Az első díjat Emerald Fennell író-rendező kapta az Ígéretes fiatal nő című filmje eredeti forgatókönyvéért. A legjobb adaptált forgatókönyvért díjazott Az apa írója, Florian Zeller műholdas közvetítéssel jelentkezett be a műsorba kezében az Oscar-szoborral, és a film főszerepét alakító Anthony Hopkinsnak valamint a társforgatókönyvíró Christopher Hamptonnak is köszönetet mondott. David Kaluuya kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját. A 32 éves brit színész a Judas and the Black Messiah című filmben a fiatalon meggyilkolt Fred Hampton afroamerikai polgárjogi vezetőt alakította. Az Oscarral a kezében édesanyját köszöntötte, és megemlékezett Hampton örökségéről is.

A dél-koreai Jun Ju Dzsung (Youn Yuh-jung) vehette át a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Minari című filmben nyújtott játékáért. Az első koreai színésznőnek, aki Oscar-díjat nyert, Brad Pitt adta át az arany szobrocskát. A legjobb nemzetközi film díját a dán Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című alkotása nyerte. "Ez a film arról szól, hogy elengedjük a kontrollt az életünk fölött" - fogalmazott a rendező. Felidézte, hogy a forgatás első napjaiban 19 éves lányát halálos autóbaleset érte, de mint mondta, ő is részese ennek a csodának, és neki ajánlotta díját.

A Lelki ismeretek című Pixar-produkció kapta a legjobb animációs film Oscar-szobrát. "A dzsesszhez írtunk szerelmeslevelet" - fogalmazott a ceremónia színpadán a film egyik rendezője, Pete Docter, akinek ez már a harmadik Oscar-díja.

A legjobb dokumentumfilm kategóriában a Tanítóm, a polip nyert. A rövid dokumentumfilm díját Anthony Giacchino Colette című alkotása kapta. Vizuális effektusaiért pedig Christopher Nolan Tenet című filmjét díjazták. A Mank operatőre, Erik Messerschmidt kapta a legjobb operatőrnek járó Oscart. A David Ficher rendezésében készült, harmincas évek Hollywoodjában játszódó fekete-fehér Mank a látványterv kategóriában is nyert.

A legjobb vágás Oscarját a dán Mikkel E.G. Nielsen kapta A metál csendje című filmért, amely a legjobb hang díját is elvitte. A legjobb filmzene díját a Lelki ismeretek muzsikáját szerző Trent Reznor,
Atticus Ross és Jon Batiste kapta, a legjobb filmdal kategóriában pedig a Judas and the Black Messiah Fight for You című száma győzött. Az élőszereplős rövidfilm Oscarját a Two Distant Strangers című produkció nyerte el. Az animációs rövidfilmek közül pedig a Ha bármi történik, szeretlek győzött.

A Ma Rainey: A blues nagyasszonya című film a smink és haj-, valamint a jelmez-kategória Oscarját is elnyerte. A Jean Hersholt humanitárius díjat átvevő Tyler Perryt állva tapsolták meg a sztárok. A producer, rendező, színész, író, vállalkozó és filantróp elkötelezett támogatója a társadalmi igazságosságnak, a rasszizmusellenességnek. Köszönőbeszédében is a gyűlölet ellen szólalt fel, és díját is a megbékélés jegyében ajánlotta fel. A humanitárius díjat a filmes közösséget támogató Mozgókép- és Televíziós Alap (MPTF) is megkapta a ceremónián. (Úgytudjuk!, MTI)
 


Fotó: YouTube

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.