Ugyan az MSZP még nem jelentette be, de minden jel arra mutat, hogy Pintér Attilát, a párt kaposvári elnökét, indítja a kaposvári előválasztáson. A KPSVR korábban beszámolt róla, hogy a szocialisták által kiadott kampányújságban már bemutatták Pintért, igaz még nem, mint jelöltet, most pedig oltásra buzdító telefonos kampányba kezdett.
Több olvasónk is jelezte, hogy Pintér Attila kollégái hívogatják a kaposváriakat és a környező falvak lakóit. Bemutatkozásukban elmondják, hogy Pintér Attila megbízásából telefonálnak és érdeklődnek, hogy regisztrált-e az oltásra, illetve fontos, hogy elmenjen oltakozni.
Az előválasztásra eddig Szendefy Mária (LMP) Varga István (DK) és Bereczki Dávid (Momentum) jelentkezett be hivatalosan.