Iskolanyitás: A TASZ szerint a pedagógus is jogszerűen maradhat otthon bizonyos esetekben

Juhasz Betti 2021-04-19 10:19:16.000000
Illetve, a szülő is otthon tarhatja a gyerekét.

A TASZ álláspontja szerint megalapozatlan az iskolák újranyitása

 

Fotó: unsplash.com


Ma visszatérnek az intézményekbe az óvodások és az alsósok. Hogy valójában közülük hányan mennek be, az majd kiderül. A Társaság A Szababadságjogokért szerint a pedagógus is jogszerűen maradhat otthon, és a szülő is otthon tarthatja a gyereket.

Az iskolák nyitásáról szóló döntésben nem csak a fertőzésveszély mértékét kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy az egyes döntések  milyen hátrányt okozhatnak egyes társadalmi csoportoknak. Szempontjaikat az iskolák felelős újranyitásához részletes állásfoglalásban összegezték - írja a 444.

A jogvédő szervezet hiányolja, hogy

a döntések előtt nem egyeztet a kormány az érintettekkel, vagyis a pedagógusokkal, a szülőkkel, a tanulókkal és az egészségügyi ellátók képviselőivel.
 

Egészségügyi kockázatok
 

Mint írják, elsőként azt kellene mérlegelni, hogy az esetleges megfertőződés milyen egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre. Gyermekgyógyászok beszámolói alapján a járvány harmadik hullámában a korábbiakhoz képest jóval több gyermek szorul kórházi kezelésre. Nincs azonban arra vonatkozó nyilvános információ, hogy hány tanuló koronavírus-fertőzött, illetve aktuálisan mi a várható lefutása a betegségnek az egyes korcsoportokban.

Másodszor a nyitás időpontját ahhoz kellene igazítani, amikor a pedagógusokban a második adag oltás beadása után már kialakult a megfelelő védettség szintje, és nem fenyegeti őket a megfertőződés veszélye, illetve a környezetükben lévőknek sem tudják átadni a fertőzést. A TASZ javaslata szerint akár intézményenként lehetne mérlegelni, hogy a nyitás feltételei adottak-e. Szerintük 
 

nem megalapozott az a döntés, ami a pedagógusok első oltása után elérkezettnek látja az időt az iskolák újranyitására.
 

Az oktatáshoz való jog érvényesül-e?


A járványügyi szempontok mellett lényeges kérdés, hogy milyen járulékos hatással lehet a gyerekek helyzetére, ha nincs nyitva az iskola, és emiatt lemaradnak a tanulmányaikkal. 

Az oktatásban elszenvedett hátrányoknak oka lehet az iskola oldalán tapasztalható hiányosság (például nincs kellően kidolgozva a távoktatásban is átadható tananyag), de a tanuló, illetve családja oldalán jelentkező probléma is (nincs megfelelő eszköz a tananyag fogadására, vagy a szülő nem tudja segíteni a gyerek oktatását-nevelését). Ez különösen súlyosan érintheti az amúgy is hátrányos helyzetben lévő gyerekeket, akiknek a nem iskolában történő oktatáshoz való hozzáférése lényegesen rosszabb. Emellett mérlegelni kell az iskola zárva tartásának gyerekekre jelentett szociális hátrányait is. 

Azoknál a tanulóknál, akiknél jelentkeznek az említett hátrányok, külön intézkedésekkel – ügyeleti rendszer bevezetésével, oktatási eszközök biztosításával – kellene kiküszöbölni ezeket.

Ez a differenciálás idáig nem történt meg.

Némi finomhangolás ellenére a kormány még mindig csak nyitási vagy zárási opciót lát a kérdésben, pedig a TASZ szerint jóval cizelláltabb megoldásokkal is meg lehetne valósítani a személyes jelenléttel zajló közoktatást. Az üzletek négyzetméter-alapú belépési korlátozása jó példa arra, hogy az iskolák nyitását is lehetne rugalmasabban kezelni.

Itt fontos tényező lehet az intézmény tanulói létszámhoz viszonyított mérete, de csökkenthetnék az együtt töltött idő hosszát vagy a csoportok létszámát is. Opció lehet, hogy az osztályt kisebb csoportokra osztják, akik heti váltásban járnak be az iskolába. 

A veszélyhelyzetre tekintettel lehetne enyhíteni a tanulók és a pedagógusok terhein, és módosítani a tanterven és az óraszámokon is.

Végül mérlegelhető lenne – akár az iskolák számára kidolgozott és általuk alkalmazott szempontrendszer segítségével –, hogy mely tanulók szorulnak leginkább jelenléti oktatásra, és mely tanulók esetében megoldott az otthoni tanulás.
 

Otthon tarthatja-e a szülő a gyereket?


Sok szülőt foglalkoztat, hogy távol maradhat-e a tanuló az iskolától a járványhelyzetre való hivatkozással. A jogszabály megengedi, hogy az iskola vezetője – indokolt esetben – további napokat igazoljon a gyermek számára a szülő által igazoltakon túl. A TASZ úgy gondolja, hogy a járványhelyzetre való hivatkozás alapos indok a távolmaradáshoz. A szülővel együttműködő iskola esetén van lehetőség arra, hogy a gyerekek otthonról tanuljanak, és ne járjanak be, ha a szülő kockázatosnak érzi ezt a járványhelyzet miatt (például a gyerek krónikus beteggel él egy háztartásban).

A távolmaradás miatt mulasztó tanuló esetén ugyanis felmerül, hogy nem hiányzik-e annyit, hogy ne lehessen megfelelően értékelni a tanévét. Ha kapott jegyeket, amelyek alapján le lehet zárni a tanévét, vagy akkor is tudnak neki jegyet adni, amikor nem jár be az iskolába, akkor ugyanúgy le lehet zárni, mint az iskolába bejáró tanulókat, és így az osztályozó vizsgára sincs szükség. 

Ezért az a gyerek, aki nem jár be az iskolába, viszont otthonról részt vesz a köznevelésben, tanul és jegyeket is kap, annak hiányzása nem eredményez szükségszerűen és automatikusan osztályozó vizsgát. 

Ezt a jogértelmezést az Oktatási Hivatal is megerősítette a TASZ-nak. Ez a megoldás még intenzívebb kooperációt igényel az iskola és a család között, de otthonról tanuló gyerek esetében meg lehet állapodni az intézménnyel arról, hogy a tanulót számon kérik és érdemjeggyel értékelik is.
 

Mihez van joga a tanárnak?


A nyitás másik lényeges kérdése, hogy a pedagógusnak lehetősége van-e távol maradni az iskolától. Az oktatási intézmény olyan munkahely, ahol a munkáltató alappal várja el a dolgozóktól, hogy beoltassák magukat, hiszen jelentős számú ember érintkezik egymással a keretei között. Ha a pedagógust már beoltották, ám a védettség még nem alakult ki, vagy az illetőt egészségügyi ok miatt nem lehet beoltani, a szervezet azt javasolja,  hogy a munkavállaló egyeztessen a munkáltatóval az otthoni munkavégzésről, mivel ehhez a két fél egyetértése szükséges.

De a munka törvénykönyve azt is lehetővé teszi, hogy a munkavállaló megtagadja a munkáltatói utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba (például a biztonságos munkafeltételek megteremtésére vonatkozó előírásba) ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.

A munkavállaló köteles megtagadni a munkáltatói utasítás teljesítését akkor is, ha annak végrehajtásával más személy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. 

Erre példa, ha a potenciálisan fertőzött pedagógus érintkezik a tanulókkal, illetve saját munkatársaival, így kiteszi őket egy esetleges súlyos fertőzésnek. (444.hu)
 

Borítókép: MTI/ Balogh Zoltán

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.