Ha Karácsony Gergely vállalja a miniszterelnöki jelölést, akkor az LMP őt fogja támogatni, és nem állítanak saját jelöltet - írja a Telex.
Erről Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke beszélt az ATV Egyenes Beszéd műsorában. Schmuck ezt azzal indokolta, hogy zöld miniszterelnököt szeretnének támogatni, és nem akarják megosztani a zöld szavazókat. Bíznak benne, hogy Karácsony el fogja vállalni a jelöltséget - Schmuck Erzsébet szerint erre elég jó esély van.
Schmuck az interjúban Rónai Egonnak azt mondta, hogy 15-18 országgyűlési képviselőjelöltben gondolkodnak, ennyit szeretne az LMP indítani. Az LMP a közvélemény-kutatások szerint két százalékon áll, ennyit mért nekik legutóbb a Republikon és Závecz is. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Jakab Pétert mérik a legnépszerűbbnek 21 százalékponttal. Karácsony hét százalékponttal mögötte áll, de ő még nem jelentette be az indulását.
Az LMP támogatását némileg pikánssá teszi, hogy Karácsony Gergely 2013-ban elég viharos körülmények között volt kénytelen távozni az LMP-ből. Akkor éppen baloldallal való egyűttműködés kérdése okozta a pártszakadást a Schiffer András fémjelezte szárny és a Karácsony és Jávor-féle irányzat között. Ebben Karácsonyék alulmaradtak, távoztak a pártból, és megalakították a Párbeszéd Magyarországért mozgalmat. Azóta már Schiffer sincs az LMP-ben, és Karácsonyék egy ideje már újra a két kispárt, a Párbeszéd és az LMP szorosabb együttműködését szorgalmazzák, aminek az LMP-ben is van támogatottsága.
Borítókép: Facebook