Sonline.hu: Izraelben fogták el a rendőrök azt a férfit, akit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság emberöléssel gyanúsított. A gyanú szerint a férfi két ember halálát okozta Kaposváron, amikor felgyújtott egy lakást 2018-ban.
Nemzetközi együttműködéssel fogták el a rendőrök azt az izraeli férfit, akit a somogyi rendőrök két nő meggyilkolása miatt kerestek már közel három éve.
A rendőrség azután indított nyomozást, hogy még 2018. októberében kigyulladt egy lakás Kaposváron, a Csokonai közben és ketten életüket vesztették. A rendőrség először kizárta az idegenkezűséget, de az eset sokakban gyanút keltett.
A rendőrség az elhunyt fiatal lány külföldi egyetemista barátját kereste, miután gyilkosság elkövetése miatt nyomozásba kezdett.
A 32 éves izraeli állampolgár a bűncselekmény után hazájába ment, ahol a helyi hatóságok február 17-én elfogták a gyanúsítottat, miután a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel. A gyanúsított férfi kiadatása jelenleg is folyamatban van – írja a Sonline.hu
Borítókép: kpsvr.hu
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.