Vasárnap gyakrabban lesz felhős az ég, több napsütés kezdetben keleten várható, majd délután nyugaton szakadozni kezd a felhőzet. Helyenként gyenge eső, zápor kialakulhat. A délies szél élénk, a Dunántúlon és északon többfelé erős lesz, nyugaton, északnyugaton viharos lökések is lehetnek. Tovább enyhül az idő, délután pedig 15-21 fokot mérhetünk - írja az Időkép.
Hétfőn még meleg lesz, sokat fog sütni a nap, egy-egy zápor esetleg zivatar a nyugati határ közelében és néhol északon fordulhat elő, majd este északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat. Napközben élénk, erős szél várható, estétől viharossá fokozódik az északnyugatira forduló szél. Délután 18-23 fok valószínű.
Kedden vonul át felettünk a hidegfront, egyre többfelé várható csapadék, a keleti tájakra érkezik meg a legkésőbb. A Nyugat-Dunántúlon és a magasabb dunántúli tájakon, valamint az Északi-középhegységben havas eső, hó várható, míg a front előtt keleten, északkeleten záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északi, északnyugati szél erős, többfelé viharos lesz. Keleten még 10-19 fokot mérhetünk délután, nyugaton ennél több fokkal hidegebb lesz.
Borítókép: unsplash.com