“Sajnos nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék”
- hangzott el a képviselőtől a lap birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyv szerint.
A cikk megemlékszik arról, hogy a Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) lemondásához vezető botrány 2019 októberében robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon szexvideó-részletet tettek közzé, valamint olyan információkat, amelyek gazdasági visszaélésekről, korrupcióról szóltak - igaz, ez utóbbi információk egy része már korábban is teljesen ismert volt - írja az ugytudjuk.hu.
Aztán, mint ismeretes, Borkai a jachtozós szexvideója ellenére újra a város élén találta magát a Fidesz szavazóinak támogatásával, de rövid időn belül kegyvesztett lett a pártban, és mennie kellett.
A lap szerint miután az "ördög ügyvédje" elkezdte kihozni a szaftos részleteket a hajóútról, amin Borkai és befolyásos barátai vettek részt lányok társaságában, az érintettek zsarolás miatt feljelentés tettek a rendőrségen a felvételek miatt. Jelenleg hét ember ellen folyik nyomozás, csütörtök este Czeglédy Csabát is kihallgatták.
A HVG birtokába került jegyzőkönyv szerint a nyomozók közölték Czeglédyvel, hogy a Borkai Zsolt valódi arca néven létrehozott, jelenleg "Az ördög ügyvédje" nevű Facebook-oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették.
A rendőrség szerint ezzel Czeglédy segítséget nyújtott abban, hogy a Facebook-oldalon megosztott weboldalakat és ezáltal a szexfelvételeket a megyei Facebook felhasználók megismerjék, ezért őt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségével, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják.
A jegyzőkönyv szerint viszont Czeglédy a kihallgatásán több pontatlanságra is felhívta a hatóság figyelmét:
- a gyanúsításból nem derül ki, hogy ő egy Facebook-oldalt vagy annak egy posztját hirdette,
- azt sem írják, ez mikor történt,
- ha Facebook-posztra vonatkozik a hirdetés, akkor a gyanúsítás nem részletezi, hogy a posztban mely személyes adatok voltak kezelve jogosulatlanul.
Czeglédy továbbá arra is hivatkozott, hogy mivel a szexuális felvételeket a weboldal kezelője hozta nyilvánosságra, így ha vissza is élt valaki személyes adatokkal, akkor azt a weboldal kezelője tette. A DK-s politikus szerint ez alapján bárkit meg lehetne gyanúsítani, aki a Facebook oldalán megosztotta a weboldalt.
Czeglédyt a HVG szerint arról is kérdezték a rendőrök, hogy tudja-e, ki kezelte az Ördög ügyvédje weboldalakat, amire azt mondta, hogy
"Fogalmam sincs, de ha tudnám, megveregetném a vállát."
Azt a másfél éves nyomozás után továbbra sem tudni, ki hozta létre és üzemeltette azt a blogot, ahova a szexfelvételek felkerültek, ahogy az sem derült ki eddig, hogy a pornóoldalakra ki töltötte fel a videókat.
Az "ördög ügyvédje" egyébként éppen a minap jelentkezett be újra a Facebook-oldalán. A posztban azt írta: "ne a szerencsén vagy a külföldi titkosszolgálatokon múljon a fideszes gazemberek lebukása". Az ismeretlen azt állította, hogy az elmúlt egy évben 100 millió forint készpénzt gyűjtött össze, ezt pedig annak a személynek ajánlja fel, aki segít egyértelmű bizonyítékokkal lebuktatni elsősorban Szijjártó Pétert, Rogán Antalt. " Arról is írt, hogy az informátort kész akár az élete árán is megvédeni.
Forrás: HVG, Úgytudjuk!
Borítókép: Jelenet Az ördög ügyvédje c. filmből forrás: Pinterest