A Kaposvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ittasan vezetett, majd összeütközött a szembejövő autóval, de megállás nélkül továbbhajtott.
Még 2020 októberében az alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőr Balatonfenyvesről Kaposvárra hajtott, amikor áttért a szemközti sávba, ahol a vele szemben szabályosan közlekedő gépjárműnek üttközött. A baleset következtében a visszapillantó tükör mindkét autóról letörött, és az egyik levágódó tükör a vétlen sofőr járművének bal oldali első ablakát is betörte, az üvegszilánkok pedig az utastérbe szóródtak.
A vádlott ugyan észlelte a balesetet, de a helyszínről elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e valaki. A kaposvári rendőrök azonban – egy a helyszínen talált törött alkatrész alapján – megállapították a balesetben részes gépjármű típusát és színét, így később azonosítani tudták a vétkes sofőrt is - jelentette a Somogy Megyei Főügyészség.
A fénykép a nyomozó hatóság által foganatosított helyszíni szemle során készült.
Borítókép: Magyarország Ügyészsége