Tengeren túli adatok és a hazai tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a harmadik hullámot okozó brit-mutáció nagyon gyorsan és széles körben terjed a kicsinyek között is.
Magyarországon eddig sikerült elkerülni, hogy gyerekek haljanak bele a súlyos koronavírus-betegségbe. Az oltásukat mielőbb el kéne kezdeni - vélik szakemberek.
A fővárosban a Heim Pál Gyermekkórház az elsődleges Covid-ellátó helye a kicsiknek. A Népszava úgy tudja, hogy a járvány egy éve alatt már több mint ezer gyereket kezeltek itt Covid-fertőzéssel, körülbelül tíz százalékuknak volt szüksége intenzív ellátásra.
- A súlyos állapotúak közül Magyarországon eddig még egyet sem veszítettünk el – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen. A hazai házi gyermekorvosok tapasztalatai szerint a koronavírus-járvány harmadik hullámában jóval több koronavírus-megbetegedés fordul elő a kisgyermekek között, mint az első vagy a második hullám alatt.
Világszerte több millió a fertőzött gyermekek száma, több ezren kerültek kórházba és százakat veszítettek el. A gyerekeknél megfigyeltek egy olyan életveszélyes szövődményt is, ami az enyhe vagy tünetmentes fertőzés lezajlása után hetekkel jelentkezhet, ez a többszervi gyulladásos reakció (MIS-C).
Arról, hogy a magyar gyerekeket milyen arányban érinti a járvány, nincs hazai adat – mondta Havasi Katalin.- A nyájimmunításhoz a lakosság 70-80 százalékát be kell oltani, ám ez a gyerekek nélkül megvalósíthatatlan.
Jelenleg nem léteznek külön gyermek- és felnőtt-oltóanyagok. A szakemberek a gyermekek számára megfelelő legalacsonyabb dózist keresik. Jelenleg a Pfizer-BioNTech vakcinájának használata engedélyezett 16 és 18 éves kor között, de Izraelben már 12 éveseket is oltanak vele. Magyarországon várhatóan a közeljövőben a 16-18 éveseknél is elkezdhetik az oltást a Pfizer-BioNTech vakcinájával.
Forrás: Népszava
Borítókép: Unsplash.com/ Piron Guillaume