Szerdán a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön is kialakulhat elszórtan átmenetileg futó zápor, hózápor, néhol akár az ég is megdörrenhet. Élénk, erős lesz az északnyugati szél, de záporok, hózáporok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. Délután 5 és 11 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk, de a záporokat, hózáporokat követően hirtelen visszaeshet a hőmérséklet - írja az Időkép.
Csütörtökön is sokfelé fagyos lesz a reggel. Napközben gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, ismét több tájegységünkön előfordulhat elszórtan egy-egy zápor, hózápor, főként keleten, északkeleten zivatar is kialakulhat. Az erős, helyenként viharos nyugati-északnyugati szélben 6-11 fok valószínű.
Péntek hajnalban is sokfelé fog fagyni, ami a virágzó gyümölcsösökben sajnos károkkal járhat. Péntektől azonban délnyugatira, délire fordul az áramlás, melegedés veszi kezdetét. Ezen a napon már 11 és 17 fok között alakul a csúcshőmérséklet, emellett a nap sokat fog sütni, csapadék nem várható.
Szombat hajnalra nagyrészt megszűnnek a fagyok, -1, -2 fokos minimumok azonban északkeleten még előfordulhatnak.
Napközben pedig újra elérhetjük a 20 fokot, 15 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Holnap és péntek reggel a legtöbb helyen fagypont és -6 fok közé csökkenhet a hőmérséklet, de a szélcsendes, derült, mélyebben fekvő tájakon -7, -9 fokig is lehűlhet a levegő.
A hajnali fagyok a virágzó gyömölcsösöket sajnos tovább tizedelhetik, aki teheti, az ismert védekezési technikák (füstölés, paraffingyerták égetése, illetve fagyvédelmi öntözés) valamelyikével óvja növényeit.
Borítókép: pixabay.com/ 3071145